Lomnici lerántotta a leplet a hatalmas Soros-hazugságról

Lomnici lerántotta a leplet a hatalmas Soros-hazugságról

A Soros-blog szokás szerint szenzációként tálalta a 89 esztendős spekuláns legutóbbi nyilatkozatát, amely a vészjósló „Soros: Veszélyes volna hazatérni Magyarországra” bulvárcímet kapta. Az interjút egyébként „a filantróp közgazdász” az elmúlt évtizedei legfontosabb történéseinek szentelte a The Guradian című brit szélsőbalos lap hasábjain.

A cikkben Soros több alkalommal említi a zsidó származását, illetve a zsidóság meghurcoltatását, sőt az írás a „csak zsidó lehet spekuláns” kitételt is említi – persze megfelelő kontextusba helyezve. Ezek után a beszélgetés későbbi részében az interjúalany odáig jut, hogy nem tartja valószínűnek, hogy visszatérne Magyarországra, hiszen veszélyben lenne az élete. Mielőtt persze gyávának hinnénk az angol fontot bedöntő milliárdost, a Soros-blog is sietve citálja szponzorát, miszerint „kész vagyok kockáztatni az életemet azokért a dolgokért, amikben hiszek, de felesleges veszélyeknek nem teszem ki magam.”

Az üzenet egyértelmű, az antiszemita veszély mindaddig fennáll, amíg keresztény-konzervatív jobboldali kormánya van Magyarországnak. Ráadásul nem ez az első ilyen jellegű gondolatsor a The Guardian hasábjain, 2017-ben már foglalkozott hasonló kérdésekkel a lap, akkor azt olvashattuk Heather Grabbe-től, az Open Society European Policy Institute igazgatójától, hogy Soros nagyon hasznos bokszzsák, mert többek között külföldi és magyar zsidó is egyben.

Soros György állításai azonban több ponton is cáfolhatóak, amelyeket most röviden számba veszünk.

Először is a cikk objektivitását némileg megkérdőjelezi, hogy 2003 és 2011 között Soros mintegy 48 millió dollárt ölt bele médiabirodalmának kiépítésébe. Nemcsak konkrét sajtóorgánumokat kell ezalatt érteni, mint például az ABC, The Guardian, The Washington Post, hiszen számos újságírói főiskolát is támogatott.

Hírdetés

Másodszor nagyjából egy hónapja mondta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, hogy Magyarországon ma a zsidó közösség biztonságban és nyugodalomban élhet, büszkék vagyunk a múltunkra, hagyományainkra, és úgy gondoljuk, hogy Magyarországon és Budapesten nemcsak múltja, hanem jelene és jövője is van a zsidó közösségnek.

És ami talán a legérdekesebb lehet mindenki számára, hogy a jelenlegi magyar politikai kurzus egyik legfőbb kritikusaként számontartott, nemzetközileg elismert újságíró, Paul Lendvai két hónappal ezelőtt az osztrák közszolgálati tévében Alexander Wrabetz általános igazgatóval – 90. születésnapja apropóján – folytatott portrébeszélgetés során – részben a Soros elleni kormányzati kritikák kapcsán – elismerte, hogy (vallottan zsidó származása ellenére) nyugodtan sétálhat (a még Tarlós István által vezetett) Budapesten, ahol lakása is van.

Arra, hogy Karácsony főpolgármestersége alatt veszélyesebbnek tartja-e Soros a magyar fővárost, a The Guardian cikkéből legfeljebb csak következtetni lehet.

Ifj. Lomnici Zoltán – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »