Balassa Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője írásban fordult Pintér Sándor belügyérhez, akihez többek között a vízügy is tartozik, hogy megtudja, mit tesz a Kormány annak érdekében, hogy megfelelően tájékoztassa a lakosságot az építendő akkumulátorgyárak hatásairól, illetve milyen tanulmányok készültek az érintett területek vízkészletéről, a gyártás óriási vízfelhasználásának következményeiről és a vizeink védelméről.
Itt egyébként lehetett volna teret adni a hiteles és megnyugtató párbeszédnek, de arra most sem volt hajlandó a kormányoldal. Emlékezetes, sem a fideszesek, sem pedig az érintett minisztériumok képviselői nem vettek részt az Országgyűlés szakbizottságának ülésén.
De a Pintér Sándor nevében válaszoló Rétvári Bence államtitkár inkább az idővonalakkal babrált. Ugyanis azt írta, hogy
„akkumulátorgyárat is akkor szabad építeni, hogyha a gyár a legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat betartja”.
De hogyan lehet tudni előre, hogy a gyár építője később betartja a legszigorúbb környezetvédelmi szabályokat? Na, ugye?
S mi lesz, ha nem? Ahogy arról beszámoltunk,
a gödi Samsung-gyár telephelyén 39 esetben szabtak ki iparbiztonsági bírságot.
Ezek szerint, ha ezt tudta volna Rétvári Bence előre, nem építhetett volna üzemet a dél-koreai cég hazánkban?
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »