A repülőtér visszavásárlásának az üzleti hasznáról, a tavalyi utas- és teherforgalmi rekordokról és a nyári jelentős késések kezeléséről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Lóga Máté, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és iparért felelős államtitkára, a Budapest Airport Zrt. elnöke.
Ha van gazdaságtörténeti siker a rendszerváltás óta, akkor az a Budapest Airport visszavásárlása – mondta Lóga Máté. A társaság elnök kiemelte, hogy megtérülésben nagy szerepet játszik, hogy a vagyonkezelési szerződés még ötven évig biztosítja a bevételeket, már csak rentábilisan kell működtetni a repülőteret, de az első lezárt üzleti év is azt mutatja, ez valóban jó üzlet volt. Az üzleti sikerességben az államtitkár szerint jelentő szerep jut a partnernek, a Vinci Airportsnak. A szerződés megkötésekor úgy kalkuláltak, hogy 16 és fél év alatt térül meg a Budapest Airport megvásárlása, de Lóga Máté most úgy látja, több bevételi elemet alulbecsültek, így az az idő jelentősen lerövidülhet.
Arról is beszélt az államtitkár, hogy a tranzakció lezárásához meg kellett egyezni a hitelezőkkel is, mert jelenleg is 1,44 milliárd eurós hitele van a társaságnak, és ez nemcsak sikerült, de mostanra csökkent a repülőtér kockázati profilja is a hitelminősítők besorolása szerint.
Lóga Máté felhívta a figyelmet arra is, hogy nagyon fontos, hogy az utasok mennyire érzik stresszesnek a repülőtéri szolgáltatást, erre hat például, hogy hány check-in pult áll rendelkezésre, vagy hogy mennyit kell várni a biztonsági ellenőrzésnél. „Amikor a repülőtér szolgáltatásait igénybe vesszük, mérik, hogy az adott utas mennyire érzi magát stresszben, mert a stresszelt utas nem fogyaszt, nem vásárol. A mi célunk az az, hogy eljuttassuk az utast minél gyorsabban abba a zónába, ahol lehetősége nyílik arra, hogy fogyasszon” – magyarázta az elnök.
Lóga Máté kiemelte, hogy nem számítottak 2024-ben ekkora forgalomnövekedésre, 17,6 millió utas fordult meg a reptéren, ez csaknem 20 százalékos növekedés előző évhez képest, és a 2019-es rekordévhez képest is 8-8,5 százalékos többletet mutat. Azt azonban hangsúlyozta, hogy a két számjegyű emelkedés nem tartható, a növekedés várhatóan lassulni fog az idén és jövőre is. A fejlődéshez nagyon fontos a turizmus, további célzott járatfejlesztésekkel szeretnének még több embert idevonzani.
A teherforgalom is óriási csúcsot döntött, 2023-ról 2024-re csaknem 50 százalékot emelkedett, és ebbe n Lóga Máté még jelentős fejlődési lehetőséget lát, az a célja a társaságnak, hogy Budapest legyen a cargoforgalom első számú bázisa Közép-Európában. Ennek első jeleként tavaly már leelőzte Bécset.
A továbblépéshez fontos az államtitkár szerint a vasúti infrastruktúra fejlesztése is, mert a repülőtérre megérkező, jelentős mennyiségű árut el is kell szállítani. A logisztikában segít, hogy a reptér közelében, az M0-s körgyűrű mellett komoly raktárbázisok épültek az utóbbi években, és ez is segít kialakítani a sikeres teherszállítási ökoszisztémát.
A vasúti kapcsolat kialakítása a Budapest Airport elnöke szerint az utasforgalom növekedése szempontjából is kulcsfontosságú, mert vannak olyan potenciális utasok, akik a reptér nehéz megközelítése miatt döntenek úgy, hogy nem a repülést választják. „Jellemzően a nyugati országrészben lakó emberekért jelentős verseny van, Bécs is versenyez értük, illetve mi is. Nekünk folyamatosan törekednünk kell arra, hogy ezt a versenyt a mi javunkra döntsük el” – mondta, és hozzátette, a keleti országrészben a debreceni repülőtér fejlesztése is kiemelt feladat lesz, különösen azért, mert a városban a következő években óriási gazdasági fellendülés várható.
Szó esett a ferihegyi repülőtér környékét érő zajterhelésről is. Lóga Máté kiemelte, hogy az erre vonatkozó szabályokat a Budapest Airport éjjel-nappal maradéktalanul betartja, szerinte nincs helye vitáknak, mert a határértékeket meg sem közelíti a repülőgépek okozta zaj. „A Budapest Airportnak van egy alapítványa, amely azzal foglalkozik, hogy bizonyos időközönként megnyitja a jelentkezési lehetőséget arra, hogy finanszírozza azoknak a zajterhelés miatt érintett ingatlanok felújítását” – tette hozzá.
A stratégiai fejlesztések között szerepelt a közvetlen transzatlanti járatok elindítása, de a Covid előtt még létező lehetőséget most részben az akadályozza az elnök szerint, hogy nem áll rendelkezésre elég, hosszú távú repülésre is alkalmas gép. „Azok a légitársaságok, amely nyitottak lennének, nincs rá lehetőségük, hogy feltegyék a térképre Budapestet, mert nincs elég eszközük” – mondta Lóga Máté, de hozzátette, az Air Canada terveiben már ott van Budapest mint célállomás. Szerinte csak idő kérdése, hogy megjelenjen az első transzatlanti járat, és onnantól kezdve gyors felépülésre számít.
Lóga Máté a Hungarocontrol Zrt. felügyelőbizottságának elnöki tisztségét is betölti, ezért beszélt arról is, hogy tavaly mekkora problémát okozott a nyári időszakban a légtér zsúfoltsága. Az egyik gondot az jelenti az egész európai légi forgalmi irányításban, hogy a Covid alatt nem képeztek ki új munkaerőt, és a légi forgalom gyors visszaépülése miatt azzal szembesültek, hogy kevés az irányító. Az államtitkár hozzátette, a meglévő szakembereket nem lehet túlterhelni, erre komoly szabályok vonatkoznak, ezért is volt nehéz kezelni a nyári extra terhelést, de jelezte, ebben az időszakban „minden összeesküdött a légi közlekedés ellen”. Hatott rá az időjárás, fokozta az utazási kedvet a labdarúgó-Eb vagy az olimpia is, ezenkívül az orosz–ukrán légtérzár miatt a teljes kelet–nyugati forgalom Magyarországon keresztül áramlik. „20-25 százalékkal több repülőgép lépett be a magyar légtérbe, amivel nem is lenne gond, mert tervezhető. Egy dologgal nem tudunk mit kezdeni, az úgynevezett intruder járatok, amikor úgy dönt a pilóta, hogy mondjuk nem Horvátország fele repül, ami a terv lett volna, hanem felbukkan Békés megyében, és bejelentkezik Budapestre” – mondta példaként Lóga Máté, és hozzátette, a környékbeli országok szakemberei ugyanerre panaszkodnak.
A nyári tumultusokhoz szerinte az is hozzájárult, hogy a légitársaságoknak kevesebb a forgalomba állítható repülőgépük, de megpróbáltak mindent beszuszakolni a menetrendbe, ezért lehetetlen fordulóidőket vállaltak, és emiatt felborult a menetrend. A hasonló helyzetek elkerülése miatt a Budapest Airport most új büntetőtarifát vezetett be, és azoknak a légitársaságoknak, amelyeknek az önhibájukból fakadóan éjfél után érkeznek meg a járataik, komoly büntetést kell fizetniük.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »