“Lockdown a beoltatlanok számára” – A kormány elfogadta a szigorított COVID-automatát

“Lockdown a beoltatlanok számára” – A kormány elfogadta a szigorított COVID-automatát

A kormány elfogadta a COVID-automata módosítását. Eduard Heger (OĽANO) kormányfő a kormányülést követően tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy a módosítás ideiglenes és azt a célt szolgálja, hogy csökkentse a nyomást a szlovákiai kórházakon, amelyeket elárasztották a COVID-betegek.

Heger elmondta, hogy a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma a 3000-hez közelít, miközben 80 százalékuk beoltatlan, nincs elég lélegeztetőgép és intenzív ellátásra alkalmas kapacitás.

“Az orvosoknak ma el kell dönteniük, hogy kit mentenek meg, és kit nem”

mondta a kormányfő, azzal, hogy a kórházak helyzete annyira súlyos, hogy már nem csak a koronavírusos betegek ellátása van veszélyben, hanem minden paciensé. Kijelentette, hogy a mentőszolgálat működése is veszélyben van, mert előfordulhat, hogy egy koronavírusos beteg miatt nem tud más esethez kimenni a mentő.

Heger leszögezte, hogy a kormány célja a klasszikus betegellátás fenntartása, amelyet nem lehet alárendelni minden esetben a COVID-ellátásnak.

A módosított, szigorított COVID-automata, amely elvileg három hétig lesz érvényben, a kormányfő szerint jelentősen korlátozza a beoltatlanok mozgását a vörös, bordó és fekete járásokban.

Hírdetés

“Igen, ez lockdown a beoltatlanok számára, az ő védelmük érdekében”

mondta Heger, hozzátéve, hogy az alapszükségletek beszerzésére továbbra is lehetőségük lesz a beoltatlanoknak is.

A kormány létrehozta a COVID-automatán belül az OP kategóriát, amelybe a beoltottak és a fertőzésen átesettek tartoznak (visszamenőleg max. 180 napon belül). Őket kevésbé szigorú intézkedésekkel sújtják, például nem kell munkavégzéshez heti kétszer negatív tesztet felmutatniuk, szabadon mehetnek az üzletekbe, még a bevásárlóközpontokba is. 

A bevásárlóközpontokat nem látogathatják.

Heger hangsúlyozta, hogy az oltás az egyetlen megoldás a járványra, amely nem lehet meggyőződés kérdése, majd ismét felszólította a lakosságot, hogy minél többen oltassák be magukat.

Cikkünk frissül:


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »