Litvánia aknamezővel védené határait Oroszország és Fehéroroszország felé

Litvánia aknamezővel védené határait Oroszország és Fehéroroszország felé

Litvánia páncéltörő aknamezők telepítésével erősítené meg az Oroszországgal és Fehéroroszországgal közös határainak védelmét. Ez része annak a hosszú távú védelmi tervnek, amely 1,1 milliárd euró értékű beruházást irányoz elő az orosz és fehérorosz határ menti térség biztonságának fokozására a következő tíz év során.

A hírt a The Kyiv Independent közölte a litván védelmi minisztérium hétfői bejelentésére hivatkozva.

Litvánia délnyugaton az orosz Kalinyingrádi területtel, keleten és délen pedig Fehéroroszországgal határos. Az ország a NATO tagjaként fokozza védelmét a szövetség és Oroszország közötti feszültségek elmélyülése idején.

Nyugati hírszerző szolgálatok figyelmeztettek arra, hogy Oroszország egyre agresszívebb külpolitikája miatt Európában öt éven belül jelentős katonai konfliktus is kirobbanhat.

A litván védelmi minisztérium közleménye szerint az új kezdeményezés célja egy esetleges invázió „megállítása és lassítása”. A tervek szerint mintegy 800 millió eurót fordítanak páncéltörő aknák beszerzésére és elhelyezésére, hogy ezzel is elrettentsék az esetleges támadókat.

Hírdetés

Suwałki-folyosó – a védelem kulcspontja

A litván vezetés kiemelten fontosnak tartja a Suwałki-folyosó védelmét, amely stratégiai jelentőségű terület: Litvánia déli határszakasza Lengyelországgal, Kalinyingrád és Fehéroroszország között. A folyosót az egyik legvalószínűbb pontnak tartják egy esetleges orosz támadás szempontjából.

Litvánia már januárban bejelentette, hogy 2026 és 2030 között évente a bruttó hazai termékének (GDP) 5–6 százalékát kívánja védelemre fordítani. Az idei évben több mint 3 százalékos védelmi kiadással számol a balti állam.

Márciusban Litvánia, Lettország, Észtország és Lengyelország közösen jelezte szándékát, hogy kilépnek az Ottawai Egyezményből, amely tiltja a gyalogsági aknák használatát.

ČTK

Nyitókép: portfolio.hi


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »