Lipcsei Péter megkaphatja az esélyt vezetőedzőként az NB I-ben

Lipcsei Péter megkaphatja az esélyt vezetőedzőként az NB I-ben

A Nemzeti Sport információja szerint Lipcsei Péter vagy Ricardo Moniz lehet a ZTE csapatának új vezetőedzője a labdarúgó NB I következő idényében. A zalaegerszegi klub elnöke nem erősítette meg a hírt, igaz nem is cáfolta a felvetődött neveket.

Lipcsei Péter megkaphatja az esélyt vezetőedzőként az NB I-ben
 

Lipcsei Péter. Magyar edzője lehet az eddig is magyar edzőkkel versenyző ZTE-nek – nemzetisport/Földi Imre

Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt a ZTE volt az NB I egyik meglepetéscsapata, ugyanis Waltner Róbert irányításával a negyedik helyen állt a tabellán. Aztán március végén a vezetőedző váratlanul, azonnali hatállyal felmondott, s a friss hírek szerint Waltner Pakson kap munkát, ahol az MTK-hoz távozó Bognár György helyét veszi át.

Zalaegerszegen azonban továbbra sem rendeződött az edzőkérdés. Waltner távozása után az addigi stábtag Molnár Balázs vette át a csapat irányítását az idény végéig. A ZTE formája látványosan hanyatlott, az utolsó nyolc fordulóban mindössze négy pontot szerzett az együttes, amely végül a nyolcadik helyen zárta a bajnokságot.

Most az a legfőbb kérdés, hogy ki lesz az új főnök a ZTE-nél, és a Nemzeti Sport úgy értesült, hogy Lipcsei Péter vagy Ricardo Moniz lehet a vezetőedző.

Mindketten a Fradi-vonalat erősítik, ami nem meglepő annak fényében, hogy a ZTE nemrég nevezte ki sportigazgatónak az FTC korábbi védőjét, Dragóner Attilát, aki eddig a zöld-fehérekkel szoros együttműködésben álló Soroksár ügyvezetője volt. Lipcsei pedig jelenleg is az NB II-es Soroksár edzője.

Hírdetés

AJÁNLÓ

Dragóner Attila visszatér az NB I-be, sportigazgató lesz
A Fradi korábbi kétszeres magyar bajnok védője Zalaegerszegen kapott lehetőséget.

Az 50. születésnapját a tavasszal ünneplő Lipcsei nemrég a következőt nyilatkozta az edzői jövőjéről:

– Összetett kérdés: a Soroksár a kis Fradi, tehát itt is a zöld-fehéreket szolgálom, akár követve a nagycsapat kéréseit, ki mennyit játsszon. A másik, hogy az én nevemmel nem mehetnék akárhová, a második vonalba nem is akarok. Ugyanakkor várom, hogy a Fradiban edzőként is kiteljesedhessek!

Az FTC-nél a bajnoki címet és kupagyőzelmet arató Sztanyiszlav Csercseszov helye biztos a kispadon, Lipcsei viszont öt évnyi soroksári tapasztalatszerzés után Zalaegerszegen megtehetné az időszerűnek tűnő következő lépést az élvonalban.

Hasonlóan izgalmas lehetne Moniz visszatérése Magyarországra. A holland edző 2012 augusztusa és 2013 decembere között 45 tétmérkőzésen irányította a Fradit. Moniz jelenleg a Bundesligába való feljutásért harcoló Hamburgnál dolgozik képességfejlesztő edzőként. Vele együtt a honfitársa, a korábbi Fradi-játékos Julian Jenner is a ZTE-hez érkezhet, ő jelenleg az Ajax utánpótlásában dolgozik.

Végh Gábor, a ZTE elnöke nem erősítette meg az értesüléseket, de az új vezetőedző általa megadott leírása mindkét jelöltre ráillik:

– Olyan vezetőedzőt keresünk, aki passzol a klub filozófiájához, miszerint a Zete a „jövő klubja”, tehát a fiatalok felépítését és beépítését tartja kiemelt feladatának – nyilatkozta a klubelnök, aki nem titkoltan értékesíteni szeretné a feltörekvő fiatalokat. – Pletykákról egyelőre nem tudok nyilatkozni, jelenleg is folynak a tárgyalások. Amint megállapodás lesz, tájékoztatjuk szurkolóinkat és a média munkatársait. Előrehaladott szakaszban vannak a tárgyalások, hiszen már több hete dolgozunk rajta. Bízunk benne, hogy minél hamarabb bejelenthetjük, és úgy tervezzük, hogy a június tizenharmadikán kezdődő felkészülésnek már az új vezetőedzővel vágunk neki.

Borítókép: Lipcsei Péter (Fotó: Nemzeti Sport/Földi Imre)


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »