Libsik mintaországa

Libsik mintaországa

Németország… Német(?)ország… Ország?

Ez a libsik mintaországa. Az önsorsrontás, a nemzet- és múlt- és hagyománytagadás laboratóriuma. Benne a cenzúrázott, becstelen, hazug médiával, a befele kunkorodó lelkű nyomorult kis gazemberekkel, akik politikusnak meg újságírónak hívatják magukat.

Alkancellárjuk, Robert Habeck ars poeticaja:

„Mindig hányingert kaptam, ha a hazaszeretet szót hallottam. Soha nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy Németország, és ma sem tudok.”

Így van. Ezek: ezek. Ezek: ilyenek. A végeredmény pedig ez. Schmidt Máriának tökéletesen igaza volt: Németország már nem létezik. Ugyanis ha létezne, egy pillanatig nem tűrne el egy ilyen szilvesztert, azt pedig pláne nem, hogy a média eltussolja az egészet.

Az NSZK-nak ma DDR médiája van, és gyökértelen, ócska, tehetségtelen senkik vezetik. A „német” társadalom meg bambán néz maga elé, és hagyja, hogy megalázzák, felzabálják azok, akiket befogadott, és akik „megvetik és gyűlölik a német államot”.

Azok, akik a rettenetes roncstársadalmak roncstársadalmaiból érkeztek, és akiknek nincs semmi másuk, csak identitásuk.

Vallási identitásuk: bigott.

Nemzeti identitásuk: rendben.

Nemi identitásuk: az első kettőből következően normális.

Ez a három identitás határozza meg az embert, és jelöli ki helyét a létezésben.

A németeknek (és a nyugatnak) ez a három már nincs meg.

Hírdetés

Úgy is néznek ki.

Az Origo cikke a témában:

Botrány Németországban: a német köztévé letagadta a szilveszteri migránsterrort

Nem ez az első alkalom, hogy egy német közszolgálati műsorszolgáltatóval szemben beigazolódik, hogy szándékosan megpróbálta eltussolni a migránsok által elkövetett szilveszteri erőszakos bűncselekményeket – írta a Bors. Az ARD tudósításában gyakorlatilag letagadta a történteket, azt hazudták, hogy az őrizetbe vettek többsége német, miközben kevesebb mint harmaduknak van német állampolgársága, de ők is migrációs hátterűek.

Csütörtökön a német Bild online cikkében azzal vádolta meg a berlini székhelyű ARD1 német közszolgálati televíziót, hogy az elmúlt napok híradóiban „szándékosan elhomályosították az igazságot, és hamisan ábrázolták az egész országban tapasztalt újévi migránserőszakot”.

A Bild adatokkal alátámasztott írása szerint Németország legnézettebb köztévéje
megszerkesztett interjúkkal, féligazságok közlésével, tényszerű hazugságokkal és végtelenül kellemetlen öncenzúrával
igyekezett mindent elkövetni annak érdekében, hogy eltussolja a migránsok érintettségét a szilveszteri zavargásokban – írja a Bors.

Mint ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, szilveszter éjjelén a migránsok rakétákkal és petárdákkal támadták a mentősöket, a rendőrséget és a tűzoltókat is szerte Németországban. Csak Berlinben 145 embert tartóztattak le; többségük férfi, akik 18 különböző országból származnak. A szilveszter éjjeli zavargásokban

TÖBB TUCAT SZOLGÁLATOT TELJESÍTŐ RENDŐR SÉRÜLT MEG,

és még a belügyminiszter is elismerte, hogy probléma van „bizonyos migrációs hátterű fiatalemberekkel, akik megvetik a német államot”.

A berlini rendőrség azt közölte, hogy eddig 281 nyomozást indítottak a zavargásokkal kapcsolatban. Többek közt vizsgálatokat folytatnak rendbontás, rendfenntartó erők és mentőszolgálat munkatársai elleni támadás és erőszak, veszélyes testi sértés és robbantás vádja miatt.

Az ARD-nek problémája van a kényelmetlen igazsággal?

– tette fel a költői kérdést cikkében a Bild, mely szerint a közszolgálati tévécsatorna többször azt állította a híradóiban, hogy a zavargásokkal kapcsolatban őrizetbe vett 145 gyanúsított többsége német(!) volt. Holott a berlini rendőrség közleménye külön kiemelte, hogy a gyanúsítottak között összesen 18 különböző nemzetiséget regisztráltak, és mindösszesen 45-en voltak német állampolgárságúak, igaz, ők is migrációs hátterűek.

A Bild szerint az ARD egy berlini tűzoltóval készült interjút is megszerkesztett, és a beszélgetésből nemes egyszerűséggel kivágták azt a részt, amelyben a férfi azt állította, hogy az erőszakos bűncselekményeket többségét „migráns hátterűek” követték el.

Több példán keresztül bemutatva a Bild arra is kitért, hogy az ARD mindezen felül szelektív tudósításokkal és

„VÉRT IZZADÓS” ÖNCENZÚRÁVAL IS IGYEKEZETT ELTUSSOLNI A MIGRÁNSOK ÉRINTETTSÉGÉT.

Bádog – Bayer Zsolt blogja


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »