Liberálfasizmus fenyegeti a kultúrát

Cenzúra, rasszizmus, kulturális elnyomás – a nyugati zavargások a kulturális szférára is hatottak, a legutóbbi történések pedig olyanok, mintha George Orwell gondolatait Örkény István és Eugène Ionesco adaptálták volna színpadra; csakhogy a mesterhármas egyesült abszurditása sem tükrözné elég híven a helyzet képtelenségét. Viszont ne azzal kezdjük, ami Amerikában történt, hanem vessünk inkább egy pillantást Nagy-Britanniára, mert a két jelenség összetartozik és összenő. J. K. Rowling, a Harry Potter-könyvsorozat írónője pár hete egy Twitter-bejegyzésében azt állította, hogy csak a nők menstruálhatnak, mire a filmsorozat már felnőtt sztárgyereke, Daniel Radcliffe nyilvánosan elítélte az írót, és közölte, hogy márpedig a „transznemű nők valódi nők”. Egyes nyugati liberális lapok már kikezdték az írói univerzumához való jogát is, azt javallván neki, hogy adjon túl a „franchise”-on, köztük a szintén népszerű Fantastic Beastsen (Legendás állatok), mert a nevével befeketíti, ellehetetleníti azokat.Ezután már csak kis időt kellett várni ahhoz, hogy az Egyesült Államokban a Szovjetunió legdicsőségesebb napjaira emlékeztető módon cenzúrázzanak filmeket: az HBO Max ugyanis bélistázta az Elfújta a szél című 1939-es klasszikust, ami már csak azért is furcsa, mert ezért a filmért Hattie McDaniel színésznő elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Oscar-díjat, és ezzel filmtörténelmi sikert aratott, hiszen ő lett az első fekete Oscar-díjas színész. Úgy látszik, hogy a teljesítménye hidegen hagyta John Ridley forgatókönyvírót.Lényegében az ő revolverezésének hatására cenzúrázott az HBO. A hatás viszont ellenhatást váltott ki, hisz – mint a Breitbart amerikai hírportál írta – az amerikaiak elkezdték felvásárolni az Elfújta a szél fellelhető DVD-it, ezzel a cenzúrázott film az Amazon filmes eladási toplistájának élére került, és ma már lényegében beszerezhetetlen. Érdekes lenne megtudni, mit gondol minderről Olivia de Havilland, a film női főszereplője, aki 103 éves, és Párizsban él.„Cinkos, aki néma. A fekete életek számítanak” – szögezte le a Netflix, és rögtön a kulturális forradalom és az érzékenyítés élére állt: streaming felületükön egy új kezdeményezést indítottak a Black Lives Matter mozgalom támogatására. Ebben gondosan kiválogatott játékfilmekkel, tévésorozatokkal és dokumentumfilmekkel kedveskednek az előfizetőiknek, amelyek által „a faji vonatkozású igazságtalanságokról és az amerikai feketék tapasztalatairól” tudhatnak meg többet..(…)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »