Liam Neeson esete Pamela Andersonnal – Így talált egymásra két világsztár

Liam Neeson esete Pamela Andersonnal – Így talált egymásra két világsztár

Liam Neeson esete Pamela Andersonnal – Így talált egymásra két világsztár Kulcsár Gábor2025. 08. 07., cs – 12:18

Mostanra hivatalosan is megerősítették, amit az internet egy ideje már sejt – hogy Liam Neeson és Pamela Anderson randiznak.

Szlovákiában augusztus 14-én jelenik meg a Csupasz pisztoly, az ikonikus vígjáték-trilógia folytatása. Állítólag egész jó is lett. Az internetet azonban nem is annyira a film, sokkal inkább a főszereplőket alakító Liam Neeson és Pamela Anderson kapcsolata foglalkoztatja, mely, mostanra már kiderült, romantikus.

Egy névtelen forrás először az amerikai People magazinnak erősítette meg, hogy a két színész között „burjánzik a szerelem”. Nem ez a nyár első szenzációvá vált sztárrománca, nemrég az internet még Katy Perry és Justin Trudeau, valamint Tom Cruise és Ana de Armas közeledéseitől volt hangos. A különbség az, hogy Neeson és Anderson összemelegedése látszólag mindenkiből pozitív érzéseket vált ki.

Ez feltehetően a két hollywoodi legenda általános megítélésének köszönhető. Pamela Anderson egykori szexikon ugyan botrányos és kontroverzális életet élt, ám ahogyan az gyakran lenni szokott a média által meghurcolt nők esetében, utólag már mindenki belátja, hogy áldozat volt. Az iránta való empátiát nagyban növelte a 2022-es Pam & Tommy című sorozat, de leginkább Anderson rá adott reakciója. A sorozat Anderson és a Mötley Crüe metálbanda zenésze, Tommy Lee egykori, bántalmazással teli házasságát mutatja be, valamint az esetet, amikor ellopták, majd publikálták kettejük egyik szexvideóját. Andersontól állítólag senki nem kért engedélyt a sorozat elkészítéséhez, ami elmondása szerint különösen rosszul érintette, a történet ugyanis „mély sebeket tépett fel” benne.

Liam Neeson, a Schindler listája, a Csillagok háborúja és az Elrabolva ikonikus színésze ugyan híján van az efféle bulvárszenzációknak, életét azonban nagyban meghatározta egy 2009-es esemény. Ez év márciusában halt ugyanis meg felesége, Natasha Richardson, egy komoly síbaleset következtében. Egy tavalyi interjúban a férfi azt is nyilatkozta, hogy ő „végzett” a randizással. A két sztár kapcsolata a publikum szemében tehát afféle „révbe érés”, valódi romantikus szenzáció lehet, amit csak még pozitívabbá tesznek az olyan pillanatok, mint amikor Neeson sógornője szívecskeemojikkal reagált kettejük fotóira. De hogyan jutottunk idáig?

Hírdetés

Neeson és Anderson először 2024 májusában találkoztak, amikor forogni kezdett a Csupasz pisztoly. Azonnal megkedvelték egymást – a munkáját híresen komolyan vevő Neesonnek szimpatikus volt, hogy Anderson tisztességesen tette a dolgát, és a hírnevétől függetlenül nem volt elszállva magától. Először egy tavaly októberi interjúban mondta, hogy „halálosan belezúgott” Andersonba. Igaz, ekkor ezt még mindenki félresöpörte egyszerű költői túlzásként. Májusban azonban Anderson is megemlítette kettejük pozitív kapcsolatát. Elmondása szerint „az irodalom és a nevetés iránti szeretetük” kovácsolta össze őket, és asszisztenseikkel együtt „romantikus vacsorákat” is tartottak.

Ma már tudjuk, hogy mindezek valóban egy románc kezdeti lépései voltak, a két színész azonban igyekezett professzionális kapcsolatot ápolni, amíg tartott a Csupasz pisztoly forgatása. Anderson elmondása szerint Neeson ezután elkezdett neki virágokat venni, időt tölteni a gyerekeivel és a kutyáival is. Július 22-én, a Csupasz pisztoly premierjének vörös szőnyegén aztán Anderson puszit nyomott Neeson arcára, az internet pedig felrobbant.

Kettejük visszafogott, emberközeli románca azóta az online világ egyik kedvenc témája. Egy ponton olyan pletykák is terjedni kezdtek, hogy az egész csupán marketingfogás a Csupasz pisztoly népszerűsítésére – Anderson és Neeson valóban rájátszanak kettejük „randizására” a film reklámanyagaiban, és a Today című reggeli talkshow-ban is eljátszották, hogy „rajta lettek kapva” a csókolózáson. Nem sokkal ezután történt az az azóta széles körben népszerűvé vált pillanat is, amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy „ők ketten egy dolog-e”, mire Anderson mosolyogva megjegyezte, hogy nem érti a kérdést. Vonzalmuk azonban nem megjátszott. Ahogy a színésznő fogalmazott: „Nagyon őszinte, nagyon szeretetteljes módon kapcsolódunk. Liam remek fickó.” Kémiájukat az olyan pillanatok is mutatják, mint amikor Andy Cohen talkshow-jában Anderson bemutatta Sonsie bőrápolómárkája egyik ajakbalzsamját, Neeson pedig szinte azonnal odahajolt „tesztelésre”.

Bár az elkövetkező időszakban valószínűleg éppen eleget hallunk majd a két világsztár kapcsolatáról, ha a nagyvásznon is megnéznénk, ahogy egymásba szeretnek, akkor megéri majd jegyet váltani a Csupasz pisztolyra.

***

A People magazin stúdiójában a két színész nemrég majdnem 10 percen keresztül interjúztatta egymást.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »