Lezuhant orosz repülőgép: Kiemelték a parancsnok holttestét

Lezuhant orosz repülőgép: Kiemelték a parancsnok holttestét

Folytatódott a kutatás hétfőn az előző napon a Fekete-tengerbe zuhant Tu-154 típusú gép 84 utasa és 8 fős legénysége, valamint a feketedobozok után, a gép roncsának több darabját megtalálták 27 méteres mélységben. A búvárok a felszínre hozták a repülőgép parancsnokának, Roman Volkovnak a holttestét is.

A Szíriába tartó gép – fedélzetén katonákkal, a hadsereg Alekszandrov együttesével, újságírókkal és egy ismert segélymunkással – röviddel azután tűnt el vasárnap a radarképernyőről, hogy felszállt Szocsi repülőteréről. A hatóságok a katasztrófa okának megállapításán dolgoznak, a merénylet lehetősége az elsődleges információk szerint kizárható.

A gép darabjait 27 méteres mélységben találták meg, a parttól körülbelül 1,7 kilométernyire – mondta Rimma Csernova, a szocsi mentőszolgálatok szóvivője. Hozzátette: a búvárok a roncsok elhelyezkedésének és méreteinek a meghatározásán dolgoznak.

Hírdetés

Az első roncsokat még vasárnap meglelték. Igor Konasenkov, a védelmi minisztérium szóvivője közölte, hogy a gép darabjai mintegy 500 méteres sugarú körzetben szóródtak szét.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint terrorcselekmény nem szerepel a katasztrófa feltételezett okai között. A Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szerint a baleset feltételezett okai között szerepel az „idegen test behatolása a hajtóműbe, az energiavesztést okozó, rossz minőségű üzemanyag…, pilótahiba, illetve a repülőgép műszaki meghibásodása”.

Hétfő délutánig tizenegy holttestet találtak – közölte a hadsereg. Tízet közülük azonosításra Moszkvába vittek, a hozzátartozóktól már megkezdték a DNS-mintavételt. Egy rendvédelmi illetékes hétfő este közölte a TASZSZ orosz hírügynökséggel, hogy búvárok a felszínre hozták a repülőgép parancsnokának holttestét is.

„A törzs nagyobb darabjai között még egy holttestet találtak. A partra szállítás közben az egyenruháján lévő rangjelzésből állapították meg, hogy ő Roman Volkov, a gép parancsnoka” – mondta nevének elhallgatását kérő forrás. Hozzátette: további 70 emberi maradványt emeltek a felszínre.

Az abház mentőszolgálatok a sötétség beálltával felfüggesztették a kutatást. A mentésben részt vesznek az orosz parti őrség hajói is. A munkálatokat kedden folytatják. (atv.hu/MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »