Lezuhant két harci repülőgép Németországban

Lezuhant két harci repülőgép Németországban

Két Eurofighter típusú harci repülő ütközött össze Németország északkeleti részén hétfőn. A német légierő közlése szerint mindkét pilótának sikerült kiugrania a gépekből. A két, légierőhöz tartozó gép a Laage-i katonai bázistól nem messze ütközött.

“Épp egy harmadik Eurofighter-rel kötelékben repültek bevetésre, mikor a harmadik pilóta konstatálta, hogy a két gép ütközik, majd látta, ahogy két ejtőernyő kezd ereszkedésbe” – tették közzé.

Az Ostseewelle helyi rádio elsőként tudósított a balesetről, és egy olvasójuk által készített videót is közzétett.

A videón jól látható, hogy két, egymástól viszonylag messzebb lévő területen száll fekete füst az ég felé.

Hírdetés

A Focus magazin szerint az egyik pilótát már megtalálták, míg a másikat még keresik.

A baleset oka egyelőre ismeretlen. A repülők a Rostock-Laage repülőtérről, a Luftwaffe 73-as jelzésű, Steinhoff elnevezésű taktikai repülőezredének bázisáról szálltak fel. Ezen a bázison képzik az Eurofighter-pilótákat – áll az MDR beszámolójában.

Az ntv hírtelevízió jelentése szerint a két repülőgép tűzgolyóként csapódott a földbe, és erdőtüzet okozott. A hatóságok figyelmeztették a Malchow nevű közeli kisváros lakosságát, hogy ne közelítsék meg a település területére zuhant roncsdarabokat.

A már megtalált pilóta egy fa koronájában landolt, a másik után nagy erőkkel, katonai és civil helikopterek mozgósításával kutatnak.

Euronews / MTI / DPA


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »