Lezuhant egy Barcelonából Düsseldorfba tartó repülő

Lezuhant egy Barcelonából Düsseldorfba tartó repülő

Lezuhant a Germanwings fapados légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata kedden a francia Alpokban – jelentette az Europe 1 adó.

A gépen 142 utas és 6 fős legénység tartózkodott.

A repülőgép Alpes-de-Haute-Provence megyében Barcelonnette és Dignes-les-Bains nevű helységek között, Prads-Haute-Bléone falu mellett zuhant le, Nizzától száz kilométerrel északra. A csendőrség két helikoptere már megtalálta a gépet.
Valószínűleg nincs túlélő

Hírdetés

Francois Hollande francia köztársasági elnök hivatalosan bejelentette: „a baleset körülményei arra utalnak, hogy nincs túlélő”.

Berlinben megerősítették, hogy sok a német áldozat, de pontos számokat nem tudtak mondani. Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter közölte, hogy válságstábot állítottak fel, és állandó kapcsolatban állnak a francia hatóságokkal.

Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter azonnal a helyszínre indult. A baleset egy távoli, nehezen megközelíthető helyen történt, kutatási és mentési csoportok, valamint német légi biztonsági szakértők indultak a helyszínre. A belügyminisztérium úgy véli: „nagyon nehéz és sokáig tartó” lesz a mentés.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »