Lézerrel vakították el a pilótát Buda felett

Belelézereztek egy Budapest fölött haladó személyszállító gép pilótájának a szemébe – tudta meg a Bors. Információnk szerint emiatt a másodpilótának kellett átvennie a gép irányítását. Úgy tudjuk, a repülő épp Buda felett volt 1000-1500 méter magasan, kétszáz emberrel a fedélzetén.

Megkerestük a Repülőtéri Rendőrigazgatóságot, ahol annyit elismertek: július 11-én, azaz múlt hét kedden a repülőtér irányítótornya értesítette őket, hogy egy járatra lézerfénnyel világítottak. Azt azonban nem árulták el, hogy melyik gép volt az érintett, és hogy hányan utaztak rajta. Az igazgatóság válaszából ugyanakkor az kiderült, hogy korántsem egyedi esetről van szó. Sőt! Havonta három-négyszer érkezik ha­sonló bejelentés a hatósághoz.

Hírdetés

A lézer egyáltalán nem játék: ha pont a pilóta szemébe világítanak vele, a fény elvakítja, s ha meg is szűnik a fénycsóva, zavaró utóképek maradnak a szemében. Ráadásul az ilyen elvakítások a repülés kritikus időszakaiban, leszálláskor és felszálláskor történnek, az ilyen esetekből tehát könnyen lehet tragédia. A légi irányítók szerint hatalmas probléma, hogy egyszerűen lehetetlen meghatározni, honnan érkezik a lézer fénye, így kicsi az esélye, hogy a lézerező személyt felelősségre vonják.

A gép információnk szerint éppen Buda felett járt 1000-1500 méter magasan, amikor valaki szórakozott vele
A gép információnk szerint éppen Buda felett járt 1000-1500 méter magasan, amikor valaki szórakozott vele
Magyarországon elég ko­moly büntetéssel, három év börtönnel sújtják a légi közlekedés veszélyeztetését. Halálos tömegszerencsétlenség okozása esetén 15 évre is rács mögé kerülhet az elkövető. Az Egyesült Államokban egy 19 éves srácot két és fél évre küldtek dutyiba, mert 2012 márciusában elvakította egy landoló gép pilótáját, aki néhány óráig tartó látáskárosodást szenvedett.

BORS


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »