Lézerfegyver lesz az izraeli utasszállítókon

Lézerfegyver lesz az izraeli utasszállítókon

Izrael készen áll arra, hogy lézeres rakétavédelemmel szerelje fel légi járműveit – jelentette be az ország légi erejének tábornoka, Eitan Eshel, aki az izraeli védelmi minisztérium kutatási-fejlesztési hivatalának elnöke is egyben. A SkyShield (Égi pajzs) fantázianevű rendszert az Elbit Systems fejlesztette, az eszköz most jutott túl a tesztfázison, ahol általános felhasználásra alkalmasnak találták.

A rendszer elsősorban a földről indított, akár egy ember által is kezelhető, vállról indítható rakétáktól véd. A lézert és hőkamerát is tartalmazó, a repülők hasára felszerelhető eszköz, aminek polgári, vagyis hagyományos utasszállítókra is telepíthető változata a C-MUSIC nevet kapta, infravörös szenzoraival észleli a gép felé tartó rakétákat. Hogy eltérítse, a C-MUSIC egy lézersugárral üti ki a rakéta navigációs és célkövető rendszerét, így az a repülőtől biztonságos távolban robban fel.

Hírdetés

A rendszer egyenes következménye annak a 2002-es kenyai esetnek, amikor helyi fegyveresek több rakétát is kilőttek egy Mombasából felszálló gépre. A rakéták célt tévesztettek, így 250 utasnak nem esett baja, de az akkori miniszterelnök, Ariel Saron elrendelte a védelem megtervezését. A projekt elméletileg gyorsított ütemben ment volna végbe, azonban a beszállítók torzsalkodása hét évig hátráltatta a haladást. A megbízást végül elnyerő Elbitnek három év kellett a termék leszállításához.
A C-MUSIC elsősorban az El Al gépeire kerül fel, de az Elbit szerint már számos más ország és légitársaság is érdeklődött náluk.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »