Lezárult a Turba 150 Emlékév Szombathelyen

Lezárult a Turba 150 Emlékév Szombathelyen

A Szent György Lovagrend és a Vitézi Rend által szervezett Turba 150 Emlékév záró eseményére október 16-án, vasárnap került sor Szombathelyen a Jézus Szíve Zárda-templomban.

Az emlékév zárásakor először is a Jóistennek adtak hálát a résztvevők. A mindenszentek litániája latin nyelven hangzott el Bokor Zoltán szombathely-herényi plébános vezetésével. A litánia után Fülöp András hadszíntérkutató, az emlékév megálmodója és Wolfgang Wildberger ezredes a Fekete Kereszt burgenlandi tartományi vezetője zárta le az emlékévet.

Az utolsó esély című dokumentumfilmet – mely Molnár Péter hiánypótló alkotása – Stencinger Norbert hadtörténész ajánlotta a résztvevők figyelmébe. Tóth Kálmán Szombathely Megyei Jogú Város képviseletében az alkotónak emléklapot adott át.

A filmet a zsúfolásig megtelt templomban az ország különböző részeiből érkezett vitézi leszármazottak, katonák, hagyományőrzők és a téma iránt elkötelezett érdekődők tekintették meg.

Hírdetés

Zárásként a Vitézi Rend vas-zala-veszprém megyei törzskapitányának vitéz lovag Kovács Jenőnek levelét Danka Lajos olvasta fel. Végül a jelenlévők elénekelték a magyar és az osztrák himnuszt.

Forrás: Szombathelyi Egyházmegye

Fotó: Szakonyi Eszter

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »