Lezajlott a szavazás a Médiatanács tagjairól, a Fidesz és a KDNP kivonult az ülésteremből

Lezajlott a szavazás a Médiatanács tagjairól, a Fidesz és a KDNP kivonult az ülésteremből

Csak egyetlen ellenzéki tagot szavazott meg az Országgyűlés tiszás többsége.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa jelenleg négy megválasztott taggal rendelkezik a hétből, köztük van Polyák Gábor elnök is. A tanács elnöki posztjára pályázatot írtak ki, míg három-három tagjára a kormánypárti és az ellenzéki frakciók tettek javaslatot.

A médiatanács tagjáról nyílt szavazáson, a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával lehet dönteni.

A szeptember 22-i választáson a Fidesz és a KDNP jelöltjeit nem választotta meg a parlament. A Mi Hazánk jelöltje Tóth Máté energiajogász megkapta a szükséges támogatást, de miután szeptember végén pártja alelnökévé választották, lemondott. Helyére Radetzky Andrást, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Médiatudományi Intézetének docensét, a Magyar Katolikus Rádió Zrt. vezérigazgató-helyettesét javasolta az ellenzéki párt, a jelölését meg is szavazta hétfőn a művelődési bizottság, kedden pedig az Országgyűlés is 189 igen, egy nem szavazattal, tartózkodás nélkül.

  • A Fidesz által javasolt Szabó László kommunikációs szakember, producer 52 igen, 131 nem voksot kapott, 7 tartózkodás mellett,
  • a KDNP által jelölt Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakemberre 53-en szavaztak igennel, 127 nem nemmel, míg 9 képviselő tartózkodott.
  • Hírdetés

    A döntéshozatal után a Fidesz és a KDNP képviselői kivonultak az ülésteremből.

    Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke közölte: mivel nem szavazta meg a parlament a két jelöltet, új jelöltet kell állítani.

    A döntéshozatalt követően letette esküjét a Médiatanács frissen megválasztott tagja.

    A frakciók által jelölt tagok megbízatása négy évre, de legfeljebb a következő Országgyűlés megalakulásáig tart.

    (A nyitóképen: A Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának új tagjának megválasztott Radetzky András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Médiatudományi Intézetének docense, a Magyar Katolikus Rádió Zrt. vezérigazgató-helyettese (j) az Országgyûlés plenáris ülésén 2026. október 13-án. Balról Szabó László, a Fidesz (b) és Pindroch Ferencet, a KDNP jelöltje.)


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »