Lewandowski a lengyel égés után: ide már minőség kell

Lewandowski a lengyel égés után: ide már minőség kell

Robert Lewandowski, a lengyelek kulcsembere azt mondta, nagyon egyedül érezte magát a pályán a Kolumbia elleni meccsen.

A Bayern München támadója a 3-0-s vereségről elmondta: a lengyel csapat küzdött, hajtott, ez viszont önmagában kevés ahhoz, hogy vb-meccseken győzelmet lehessen aratni. „Itt már minőségre is szükség van, de mi ebből túl keveset nyújtottunk” – mondta a csatár, aki a vb-selejtezők során csapata 28 találatából 16-ot szerzett.

A lengyelek az európai selejtezőket könnyedén vették, 8 győzelemmel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel, valamint plusz 14-es gólkülönbséggel megnyerték a csoportjukat. A vb-kvartettükben az övék volt a legelőkelőbb világranglistás helyezés (8.), az oroszországi tornán azonban két fordulót követően mégis pont nélkül állnak – az első körben Szenegáltól kaptak ki 2-1-re –, és így a vb-n résztvevő tizennégy európai válogatott közül elsőként estek ki.

Hírdetés

Kolumbia ellen Lewandowskit csak hosszú indításokkal tudták játékba hozni a rendkívül passzív lengyel csapattársak, de a dél-amerikai belső védők szinte tökéletesen hatástalanították a Bayern München sztárját.

Adam Nawalka, a lengyelek szövetségi kapitánya szerint Kolumbia ellen gyakorlatilag minden erejüket felemésztette a védekezés. 

„Nem bizonyultunk kellően hatékonynak, ellenfelünk minőségben és labdabirtoklásban is jobb volt” – értékelt a szakember. Hozzátette: egygólos hátránynál a második félidő elején próbáltak támadni, de ez veszélyt is hordozott magában. „Nyilvánvaló volt, hogy a kolumbiai támadók előtt a korábbinál nagyobb üres területek adódtak, amit ők nagyszerűen kihasználtak, és ennek köszönhetően bebiztosították győzelmüket.”
 

A lengyelek csütörtökön, a harmadik fordulóban Japánnal játszanak, amelynek ugyanúgy négy pontja van, mint Szenegálnak. Utóbbi ellenfele a hárompontos Kolumbia lesz.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »