Levelet kaptak a választás után a kórházigazgatók: 20 milliárdot kell visszafizetni az államnak

Levelet kaptak a választás után a kórházigazgatók: 20 milliárdot kell visszafizetni az államnak

A kampányban úgy tűnt, a Fidesz komolyabb összegeket fordít az egészségügyre, novemberben 54,6 milliárdot költött a kórházak adósságrendezésére, később 7,6 milliárdot adtak a fogorvosoknak, majd áprilistól 130 ezerrel növelték a fizetésüket, és előrehozták a szakdolgozók 8 százalékos béremelését is.

A kórházaknak még tartalékuk is keletkezett, mivel a szociális hozzájárulási adót tavaly öt százalékkal csökkentették, így az intézményeknek kevesebb adót kellett befizetni a tervezettnél. Ez az összeg kórházanként akár százmillió, összesen 20 milliárd is lehet. Ehhez eddig nem nyúlhattak hozzá az intézmények, csak külön számlára gyűjtötték, azt remélték, hamarosan fejlesztésekre fordíthatják.

Hírdetés

A Népszava értesülései szerint viszont a választások után egy nappal azonban levelet kaptak a kórházak főigazgatói, melyben felszólították őket arra, hogy a számlákon parkoló, kötelezettséggel nem terhelt maradványösszegeket tíz napon belül fizessék be a Magyar Államkincstárnak.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »