Levelet kapott Orbán

Magyarországon az ellenzék által meghiúsított felhatalmazási törvény utóhangja veszélyesebb, mint magának a parlamenti szavazásnak a kimenetele. Most egymásnak esik szinte mindenki. A politikai törésvonal mentén kibontakozni látszik a koronavírus elleni védekezés értelmezésének törésvonala is. Van, aki lazán kezeli a szörnyű járványt, és szájmaszk helyett politikai maszkja mögé bújik, van, aki kemény intézkedéseket követel a járvány megfékezésére. A koronavírus után a politikai harcok is megosztják Magyarországot.

Az emlékezetes parlamenti szavazás utóhangjaként az Európa Tanács főtitkára, Marija Pejčinović Burić, valószínűleg ellenzéki sugallatra, azonnal aggodalmaskodó hangvételű levelet írt a magyar miniszterelnöknek, miszerint a koronavírus-járvány elleni küzdelemben hozott állami intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk a demokratikus elveket.

Szükségállapotban is meg kell felelniük az adott ország alkotmányának és a nemzetközi normáknak.

Minden bizonnyal erre a burkolt ET dörgedelemre várt minden magyar ember, a megfertőződött és a megfertőzés elé néző is! Demokratikusan akarnak elpusztulni a járványban, a nemzetközi normák szerint!

Azt is írta a főtitkár, hogy az alapvető emberi jogokat korlátozó sürgősségi intézkedések legyenek szigorúan arányosak a leküzdeni kívánt fenyegetéssel. Ébresztő! Ő onnan, Brüsszelből meg tudja ítélni, hogy milyen magyarországi intézkedés arányos az élettel és halállal, mivel szerinte a pontosan meg nem határozott és ellenőrzések nélküli vészhelyzet nem garantálja a demokrácia alapelveinek tiszteletben tartását. A vírus vajon tisztában van ezekkel az alapelvekkel? Ha igen, nem ölne embereket, inkább neki kellett volna címezni ezt a levelet.

Hírdetés

Az emberi élet nem tartozik szorosan a demokrácia alapelveihez?

Burić azt is írta, nagy figyelmet fordít a rendkívüli helyzet magyarországi alakulására. Azt is írhatta volna, hogy mindenről első kézből, „tárgyilagosan” tájékozódik Gyurcsányné Dobrev Klára által.

Az elnök asszony leszögezte: a koronavírus-járvány megfékezése iránti elkötelezettség jegyében hozott tagállami intézkedéseknek tiszteletben kell tartaniuk az Európa Tanács alapvető értékeit: a demokráciát, a jogállamiságot és az emberi jogokat. Az Európa Tanács továbbra is készen áll arra, hogy segítse a tagállamok erre irányuló törekvéseit, többek között azáltal, hogy minden szükséges ismeretet és segítséget rendelkezésükre bocsát.

„Arra szólítom fel a magyar hatóságokat, hogy ragadják meg ezt a lehetőséget” – fogalmazott a főtitkár.

Köszönjük szépen a brosúra formában felajánlott segítséget, békeidőben majd bizonyára fogjuk lapozgatni! Most viszont sokkal nagyobb szükségünk lenne az Európa Tanácstól védőfelszerelésekre, vírustesztekre, lélegeztetőgépre. Oroszország és Kína mellett Brüsszelből is jöhetne segítség!


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »