Levélben cáfolta a Magyar Orvosi Kamara Gulyás Gergely vádjait

Levélben cáfolta a Magyar Orvosi Kamara Gulyás Gergely vádjait

Gulyás Gergely a múlt heti kormányinfón azt állította, azért élt a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai panasszal egy orvossal szemben, mert az az új ügyeleti rendszerről tájékoztatta a kollégáit.

Álmos Péter a MOK alelnöke nyílt levelében azonban hangsúlyozta, ennek épp az ellenkezője igaz, egy olyan kollegiális vezetővel szemben tettek bejelentést, aki közel száz orvos előtt a kollégáit súlyos értékítélettel minősítette és fenyegette. Az alelnök szerint a kamarai tagság által választott 400 képviselő véleménye tükrözi az ország orvosainak véleményét, e szerint pedig a magyar egészségügy helyzete több helyen és területen is kritikus.

Az orvosok tisztességes fizetésemelést kaptak, de az ápolók jó része már az ABC-ben dolgozik, és tudjuk, hogy menthető emberek halnak meg, mert olyan hosszú a várólista egy-egy kivizsgálásra, vagy mert nincs ágy, ahova felvegyük őket kezelni

– közölte Álmos Péter.

Az alelnök jelezte, szükség van az egészségügy átalakítására, ám ez a folyamat nem sértheti az orvosi gyakorlat első számú parancsát: „Ne árts!”

Ez Álmos Péter szerint azt jelenti, hogy nem szabad olyan beavatkozást végezni, ahol a várható előnyöket meghaladják a kockázatok. 

Az új ügyeleti rendszer és a tervezett kórházátalakítások kockázatosak, mert semmilyen adatot nem ismerünk, a kórházi osztályok politikai alku mentén alakuló bezárása, orvosok vezényelgetése pedig egész régiókra lehetetleníti el az ellátást

Hírdetés

– áll a MOK nyílt levelében.

Az alelnök felidézte, hogy 2020-ban, a kormány és a Kamara megegyezésekor Orbán Viktor miniszterelnök azt ígérte, nem hajtanak végre ilyen változtatásokat a szakma bevonása nélkül.

Álmos Péter szerint nem jó, ha a politika mezejére akarják húzni az orvosszakma kritikáit, mivel ezzel csak a betegek járhatnak rosszul.

Ráadásul nagyon kevés a politizáló orvos, hiszen „egy emberi élet törékenységéhez képest a politikai kérdések nem túl lényeges dolgok

– tette hozzá a MOK alelnöke.

Végül a kamara alelnöke emlékeztette Gulyást arra, hogy a felmerült kötelező kamarai tagság megszüntetésére volt már példa korábban is. Az orvosok köztestületét régebben a kommunisták is üldözték, legutóbb pedig a Gyurcsány-kormány.

Közben a kormány arra készül, hogy megbüntesse a Magyar Orvosi Kamarát. Ugyanis gyorsított eljárással nyújtanak be törvényjavaslatot a MOK jogainak a csorbítására.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »