Levél Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselőhöz a „baloldali útról”

Levél Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselőhöz a „baloldali útról”

Noha nagy a választék, de Önnél nagyobb ideológiai szélhámos nem sok akad az MSZP háza táján sem.

A mai Magyar Idők arról számolt be, hogy Ön pártját ismét „visszatérítené a baloldali útra”: https://magyaridok.hu/belfold/szanyi-tibor-visszateritene-partjat-a-baloldali-utra-3178993/

Nem igazán az Ön kedvéért, hanem az olvasók tájékoztatására és szórakoztatására most bemutatom, mi a különbség az Ön szélhámos „baloldalisága” és a valóban baloldali német Die Linke párt külpolitikai értelemben vett baloldalisága között. Ami – és most essen be egy tölgyfahordóba – totálisan elnyerné a tetszését a magyar, az olasz, a cseh, az osztrák és sorolhatnám mely ország jobboldali  szavazóinak.

Az Ön Brüsszelhez való hozzáállása egyszerűen annak a neoliberális „pincsi” nyáleresztésének az ezerszerese, amellyel Putyin értelmében vádolják az Önhöz hasonlók naponta az Orbán-kormányt és a magyar miniszterelnököt, aki pusztán normális kapcsolatokra törekszik Oroszországgal is.

Itt van, amit nyilatkozott, ahogyan arról annak idején az Önt a tulajdonosa elvárásának megfelelően 180 fokot fordult, és nagyon szerető Magyar Nemzet beszámolt róla:

A parlamenti vitához írásos felszólalásban járult hozzá Szanyi Tibor magyar szocialista európai parlamenti képviselő, az Ukrajnával foglalkozó EP-bizottság első alelnöke. Mint fogalmazott: „Putyin célzott álhíreivel, s a piszkos hibrid háború sok más eszközével egész Európa biztonságát, értékeit, demokratikus jogállami berendezkedését támadja. Negyedik éve megszállás alatt tartja egy szuverén ország jelentős területét, határain harcokat szít, másutt uniós tagállamokat provokál, manipulálni próbálja belső viszonyaikat, sajtójukat és politikai feszültségeket gerjeszt, miközben számtalanszor bizonyította, hogy a józan ész és a diplomácia nyelvét nem érti, csak az erőét. Ezért tartom most bíztató és előremutató felismerésnek az EU részéről, hogy tagállamonként differenciált eszközökkel, de a helyzet súlyosságának megfelelően teljes egységet, a demokratikus közösség erejét felmutató közös fellépésre van szükség”.

Szanyi Tibor hozzátette: „ugyanakkor magyar politikusként vegyes érzelmekkel figyeltem ezt a fontos vitát, mert az arra is rávilágít, hogy a putyini nyomulással szemben elengedhetetlen uniós egység leggyengébb láncszeme éppen Magyarország, pontosabban Orbánék politikája. Ha egy tagállam vezetése személyes politikai számításból tartósan kiszolgáltatja hazája és szövetségesei biztonságát, elárulja gazdasági, pénzügyi, energiaellátási érdekeit Putyin céljainak szolgálatában, akkor számolnia kell az árulók politikai sorsával, mind itthon, mint Európában. Jó lenne, ha Orbán felismerné végre, hogy itt nem babra megy a játék, nem vállalná tovább Putyin ’hasznos idiótája’ szerepét és nem tenné Magyarországot Moszkva hídfőállásává ez EU-n belül.”

Hírdetés

Most pedig lefordítom Önnek, hogy milyen beszédet tartott Sahra Wagenknecht, a Die Linke frakcióvezetője május 16-án a német szövetségi képviselőházban. Amiről természetesen egyetlen szóval nem számolt be sem az MTI, sem annak balliberális tőgyein csüngő hazai sajtó.

Wagenknechtről annyit, hogy – és erről szintén nem tud nyilvánosságunk – a felmérések szerint ő Merkel igazi konkurense Németországban. A legutóbbi közvéleménykutatás szerint Merkelt a megkérdezettek 30, Sahra Wagenknechtet 23 százaléka látná szívesen a kancellár székben.

Tehát következzék most a Die Linke frakcióvezetőjének csaknem 20 perces, briliánsan lényeglátó és intelligens, Merkelhez intézett felszólalásának leglényegesebb része:

„Lépjen már ki végleg a Trump által hajszolt fegyverkezési versenyből! A múlt évben az európai NATO-államok 300 milliárd dollárt adtak ki a fegyverkezésre. A NATO együtt összesen 900 millió dollárt. 900 millió dollárt! Ennek az összegnek a tizede elég lenne ahhoz, hogy az egész világon egyetlen gyermek se legyen éhes vagy  szegénység okozta betegségben haljon meg. Oroszország 66 milliárdot ad ki hadseregére. Vagyis 900 milliárd dollár egyrészről és 66 milliárd dollár másrészről. És erre Ön képes komoly képpel azt mondani, hogy tovább kell fegyverkeznünk azért, hogy Putyin netán holnap ne álljon Berlin kapuja előtt? Milyen beteg az, amit Ön terjeszt?  A fegyverek és hadfelszerelések e koalíciónak nyilván többet érnek, mint hazánkban a gyerekek…”

„Lépjen már ki végleg a Trump által hajszolt fegyverkezési versenyből! A múlt évben az európai NATO-államok 300 milliárd dollárt adtak ki a fegyverkezésre. A NATO együtt összesen 900 millió dollárt. 900 millió dollárt! Ennek az összegnek a tizede elég lenne ahhoz, hogy az egész világon egyetlen gyermek se legyen éhes vagy  szegénység okozta betegségben haljon meg. Oroszország 66 milliárdot ad ki hadseregére. Vagyis 900 milliárd dollár egyrészről és 66 milliárd dollár másrészről. És erre Ön képes komoly képpel azt mondani, hogy tovább kell fegyverkeznünk azért, hogy Putyin netán holnap ne álljon Berlin kapuja előtt? Milyen beteg az, amit Ön terjeszt?  A fegyverek és hadfelszerelések e koalíciónak nyilván többet érnek, mint hazánkban a gyerekek…”

„Ha Ön valóban önálló politikát akarna, akkor befejezné a jégkorszakot Oroszországgal és megszüntetni az Oroszország elleni iszonyatos szankciókat… Önnek valóban nem tűnt fel, hogy az Oroszország elleni szankciók elsősorban az európai, és különösen a német gazdaságnak ártanak? Vagy az sem,  hogy mindenek előtt az európai vállalatok azok, amelyeket problémák fenyegetnek az Iránnal kötött (nukleáris) megállapodás (amerikai) felmondása után?”

Nos, Szanyi úr – és ezt „gyógyíthatatlan” jobboldaliként mondom -, így beszél a mérhetetlenül tisztességes, bátor, „zsigerileg” baloldali politikus hölgy. Szemben Önnel, akinek személyiségi és ideológiai jellemzésére ezek után jelző sem szükséges.

Nyugodtan vegye át a neoliberáis MSZP vezetését, és folytassák a többi neoliberális/liberális/neokon ellenzéki pártokkal karöltve azt a magyar választók hatalmas többsége által unalommal vegyes hányingerrel kísért szélmalomharcukat, amely Önöket nem csak a történelem szemétdombjára viszik, de annak legaljára.

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »