"Levágom a fejeteket és begurítom az udvarba"- szórakoztak a kisebbségiek

| Kiskorú veszélyeztetése és más bűncselekmények Medgyesegyházán.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Harangozó Attila vezette büntetőtanácsa a kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt B. Sándor és társai ellen indított büntetőügyben a II. fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletének az I., a II. és a III. rendű vádlottakra vonatkozó, a fellebbezések folytán felülbírált részét. A három vádlott vonatkozásában az ítélőtábla a szülői felügyeleti jog megszüntetésére vonatkozó ügyészi indítványt elutasítottnak tekinti.

Így a vádlottak jogerős ítélete a következő lett: I rendű vádlott – 3 év 6 hónap börtön, II. rendű vádlott – 2 év fegyház, III. rendű vádlott – 1 év 6 hónap, végrehajtásában 4 év próbaidőre felfüggesztett börtön.

Az ítélet indoklásában elhangzott: a Gyulai Törvényszék helyesen döntött, amikor a vádlottakat a kiskorú veszélyeztetésének bűntette alól felmentette, ugyanis a törvény előírja: ez a bűncselekmény csak akkor állapítható meg, ha a szülői, nevelői kötelezettségszegés olyan súlyos, hogy a gyermek testi, lelki, erkölcsi fejlődését alapvetően károsan befolyásolja. A jelen ügyben a családok, amelyekben a bűnelkövetés nem volt ismeretlen, olyan zaklatott körülmények között éltek már évek óta, hogy a vádlottak cselekményei nem hatottak ki jelentősen a kiskorúak fejlődésére. Már csak azért sem, mert a fiatalkorúak nagyobb része magában az ügyben vádlottként szerepelt, van közöttük olyan, aki ellen más eljárás is folyamatban volt. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről
Az I. rendű vádlott 2012. február 26-án Medgyesegyházán egy csemegebolt előtt azzal fenyegette meg K. István János sértettet, hogy hogy levágja a sértett és a sértett kiskorú gyermekének fejét egy karddal. Ezt hallották az I. rendű vádlott nevelése, felügyelte és gondozása alatt álló két kiskorú gyermeke, valamint az I. rendű vádlott gyámsága alatt álló három kiskorú gyermek, az ügy sértettjei. Az I. rendű vádlott ezzel a cselekményével negatív mintát nyújtott az öt kiskorú gyermek részére és ezen magatartásával a szülői és nevelőszülői feladataiból folyó kötelezettségeit súlyosan megszegve veszélyeztette az öt kiskorú gyermek értelmi, erkölcsi fejlődését.

Az I. rendű vádlott a II. rendű vádlottal együtt még aznap este a sértettet azzal fenyegette meg, hogy „meg fog dögleni ő is és a családja is, amennyiben még egyszer beteszik a lábukat a Sallai utcába”. (Itt laktak a vádlottak) A fenyegetés ismét a gyerekek előtt hangzott el. Ennek előzménye, hogy a II. és a IV. rendű vádlott 2012. január 24-én este Sallai utcai házuk előtt megállították a kerékpárral arra közlekedő K. János sértettet, ahol mind a ketten megfenyegették a férfit, akkor is több kiskorú gyermek jelenlétében. A fenyegetések ügyében a sértett férfi joghatályos magánindítványokat terjesztett elő.

A III. rendű vádlott 2012. február 29-én este belekötött és hangosan szidalmazta L. S. Rita sértettet, annak ruházatát megragadta, a sértettet földre rántotta, és azzal fenyegette meg, hogy a sértett és gyermekei fejét levágja, begurítja az udvarra, megnyúzza a sértett családját és a sértett lányát elcsúfítja. A III. rendű vádlott ezt követően a közelben tartózkodó Sz. Béláné sértett felé indult támadólag, és őt is megfenyegette azzal, hogy ha még egyszer az utcájukba megy, akkor levágja a fejét és kinyírja a gyerekeit. A III. rendű vádlottat cselekménye folytatásában csak a rendőrök kiérkezése akadályozta meg. Ezek a fenyegetések is a kiskorú gyerekek előtt hangzottak el. A III. rendű vádlott is megfenyegette K. János sértettet.

Hírdetés

Az I. rendű vádlott 2012. április 16-án a II. rendű vádlott társaságában, a felügyelte alatt álló gyerekek előtt megtámadták K. István és ismerőseit, akik K. István autójában ültek. Az I. rendű vádlott egy szögekkel teli falécet vett magához, ezzel bántalmazta B. Andrást és K. Istvánt, előbbi 8 napon túl, utóbbinak 8 napon belül gyógyuló sérüléseket okozva. A II. rendű vádlott ekkor sörös üveggel támadott rá a sértettekre. Eközben a IV. rendű vádlott és fk. B. Márió kézzel ütötték a kocsiból kiszállókat. A cselekménynek a rendőrök kiérkezése vetett véget.

A vádlottak egy csoportja 2011. augusztus 6-án egy medgyesegyházi sörözőben italoztak, ahol a VI. és az I. rendű vádlott több személybe belekötött, a IV. rendű vádlott az egyik vendéget mellkason rúgta, majd miután dulakodás közben mindketten a földre kerültek, a vádlott társai a sértettet megrugdosták. A verekedés közben az I. rendű vádlott egy olyan oszlopot is kihúzott a földből, amelyen közúti jelzőtáblák voltak elhelyezve, és ezzel a vendégek felé indult azzal, hogy ne merjen senki beavatkozni.

A vádlottak közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban riadalmat, megbotránkozást keltsenek. Az I. rendű vádlott a jelzőtáblák eltávolításával a közlekedés biztonságát veszélyeztette – állt az I. fokú bíróság ítéletében.

Az I. fokú ítéletről
Öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének, testi sértés, két rendbeli, társtettesként elkövetett garázdaság bűntettében, valamint folytatólagosan, társtettesként elkövetett zaklatás vétségében és közlekedés biztonsága elleni bűntettben mondta ki bűnösnek a Battonyai járásbíróság 2013. november 26-án B. Sándor (1972 – medgyesegyházi lakos) I. rendű vádlottat. Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – 4 év 3 hónap börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság az I. rendű vádlott szülői felügyeleti jogát öt gyermeke tekintetében megszüntette.

Az ügy II. rendű vádlottja, B. Pál (1975 – medgyesegyházi lakos) öt rendbeli kiskorú veszélyeztetése, társtettesként elkövetett garázdaság bűntette és folytatólagosan, társtettesként elkövetett zaklatás vétsége miatt, mint többszörös és különöse visszaeső – halmazati büntetésül – 4 év 3 hónap fegyházbüntetést és 6 év közügyektől eltiltást kapott. A bíróság a II. rendű vádlott szülői felügyeleti jogát három gyermeke vonatkozásában megszüntette.

B. Sándorné (1974 – medgyesegyházi lakos) III. rendű vádlottat öt rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, három rendbeli zaklatás és egy rendbeli garázdaság vétsége miatt – halmazati büntetésül – 4 év három hónap börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte a bíróság. A III. rendű vádlott szülői felügyeleti jogát 5 gyermeke vonatkozásában a bíróság megszüntette.

Az ügy többi vádlottját (IV. rendű fk. B. Sándort, VI. rendű M. Zoltánt, VII. rendű fk. B. Gergőt, VIII. rendű fk. B. Dávid Richárdot garázdaság és más bűncselekmények miatt végrehajtásában felfüggesztett börtönre ítélte, illetve próbára bocsájtotta a bíróság.

A II. fokú ítéletről
Fellebbezéseket követően került az ügy a Gyulai Törvényszék elé, ahol a vádlottakat a kiskorú veszélytetetésének bűntettének vádja alól felmentették, és csökkentek a büntetések is. Mivel a kiskorú veszélytetetésének bűntettében a bűnösség tekintetében eltérő ítéletek születtek, megnyílt a III. fokú eljárás lehetősége. Ezzel a felek éltek is. Az újabb fellebbezések után – az ügyész az ítélet súlyosítását indítványozta, míg a vádlottak és védők a II. fokú ítélet helybenhagyását, a II. fokú ítélet hatályon kívül helyezését, új eljárás lefolytatását és felmentést is kérve fellebbeztek – került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára. Itt a táblabíróság az I., a II. és a III. rendű vádlott ügyében hozott döntést, mivel a többi vádlott esetében a II. fokú ítélet jogerőre emelkedett.

beol.hu


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »