A majdnem hétszázmilliárd dollárnyi orosz devizatartalékának legalább felét azonnal zárolta a globális birodalmi pénzhatalmi rendszer, ami nagyjából Magyarország egész nemzeti vagyonának felel meg. Oroszországot lekapcsolták a globális elszámolási rendszerről, a rubel szabadesésben zuhan a semmibe.
Ukrán katonák fel nem robban lövedékeket kerenek egy korábbi ütközet helyén – aljazeera/afp/Szergej Supinszky
A cím egy, a hetvenes években született obszcén vicc poénja. A viccben a mazochista és a szadista szexpartit rendez, ahol először a mazochista örömködik, majd a szadista következik, aki, tisztesség ne essék, egy satuba fogja partnere hímtagját, majd elővesz egy szikét. „Úristen, csak nem akarod levágni?” – kérdi riadtan a mazochista. „Á nem, dehogy – válaszol a szadista –, levágod te azt magadnak is, ha rád gyújtom a házat.” Nagyjából ezt a dilemmát élhette át az orosz elnök, mielőtt elindította a háborút, és végül magára gyújtotta a házat, és globális státusza tíz nap elteltével nagyjából Szaddám Huszein, Kadhafi vagy Milosevic szintjére süllyedt.
Csak néhány adalék ehhez a brutális fordulathoz. A majdnem hétszázmilliárd dollárnyi devizatartalékának legalább felét azonnal zárolta a globális birodalmi pénzhatalmi rendszer, ami nagyjából Magyarország egész nemzeti vagyonának felel meg. Oroszországot lekapcsolták a globális elszámolási rendszerről, a rubel szabadesésben zuhan a semmibe, az orosz államkötvények kamatát húsz százalék fölé kellett emelni, hogy ne következzen be az azonnali összeomlás, és ez csak a kezdet. Megrendítő átélni, hogy az orosz birodalmi elitek nyilván tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy a katonai erőnél sokkal fontosabbak a kereskedelem, a pénz és főként a média közvetítőmezőinek „fegyverei”, mégsem így döntöttek.
Az orosz tankokat az Ukrajna elleni invázió elindítása után akár néhány órán belül nyugodtan vissza is lehetett volna fordítani, hisz addigra Oroszország lényegében el is veszítette a háborút, mert a világ, amelyben élünk, nem a valóságos valóság, hanem a tetszés szerint legyártott, hamis valóságok világa. Most már ahhoz is óriási szerencse és hatalmas energiák kellenének, hogy Oroszország ne kerüljön sokkal rosszabb helyzetbe, mint a háború elindítása előtt volt.
De van egy ennél is rosszabb hír, és ez az, hogy mivel Oroszország nyilván nem „fordulhat vissza”, ezért saját végzetesen elhibázott lépésének kényszerpályáján haladva most már tökéletes pontossággal fogja végrehajtani a „nem létező” globális hatalmi szuperstruktúra stratégiáját, ahogy mondani szokás „le a csupasz szikláig”, magával húzva azt az Európát is, amellyel most egymást készülnek együtt a mélybe rántani.
Az elmúlt két évszázad leginkább végzetes döntését hozta meg most az orosz elit, és ennek megértéséhez érdemes felidézni a brit birodalmi geopolitikai elemzők 19. században megfogalmazott elképzeléseit. Ezek szerint a „világ szíve”, vagy ahogy ők fogalmaztak, a Heartland, Eurázsia északi harmada, ahol a német, az orosz, a perzsa és kínai „őshonos”, így ezek természet adta módon alkothatnak világbirodalmakat. Aki azonban nem „idevalósi”, annak meg kell találnia azokat az eszközöket, amelyek segítségével ellenőrzése alatt tarthatja ezt a térséget, vagyis a világ szívét.
Mindez azért volt fontos számukra, mert a Brit Birodalom sem volt őshonos, „csinált” örököse, az Amerikai Egyesült Államok pedig még kevésbé az, így világbirodalmi státuszuk csak úgy tartható fenn, ha képesek tartósan ellenőrzésük alatt tartani e roppant kiterjedésű térséget. Ám ez katonai erővel lehetetlen, amit a francia birodalom (Napóleon) és a német birodalom (Hitler) példája elég egyértelműen bizonyít. Éppen ezért hívták fel a figyelmet ezek a geopolitikai szakértők arra, hogy a kereskedelem, a pénz és a média „soft” fegyvereivel kell megszervezni a folyamatos ellenőrzést, amelynek „főpróbája” a Kína ellenőrzésére szolgáló „ópiumháború” volt, ahol a „szabadkereskedelem” játszotta a főszerepet.
A Szovjetunióként széthulló Orosz Birodalom elitjeinek a fő feladata az lett volna, hogy a kereskedelem, a pénz és a média „lágy” fegyvereivel a formálisan „szuverén” országgá váló birodalomrészeket, mint Ukrajna is, ellenőrzésük alatt tartsák, ha el akarják kerülni az amerikai birodalomnak való totális alávetést és kifosztást. Ezt azonban végzetes módon teljesen elmulasztották, így a felbomlás utáni évtized Oroszország legbrutálisabb történelmi kifosztását hozta magával.
A Putyint a főhatalomba emelő uralmi struktúra az elmúlt csaknem két évtized során éppen a kereskedelem, a pénz és média fegyvereivel tudott ezen némileg változtatni, és éppen ezért megrendítő most látni végzetes tévedésüket. E tévedés társadalomlélektani oka az lehet, hogy a 2014-es, az amerikai birodalom által végrehajtott ukrajnai puccs máig feldolgozatlanul növekvő frusztráció forrása volt (és lesz is).
Ez az orosz birodalmi hírszerzés legsúlyosabb kudarca, hisz bőven lett volna esélye e végzetes fordulat elhárítására. Ez is azt bizonyítja, hogy a saját hibáinkhoz, kudarcainkhoz való destruktív viszony akár egyetlen döntéssel önpusztító örvénylésbe taszíthat minket. Elég egyértelmű, hogy az orosz elit most erre a 2014-es kudarcára és ennek negatív következményeire akart elsöprő erejű választ adni, ám egyre nyilvánvalóbb, hogy ezt olyan módon próbálta megtenni, amellyel önmagát söpri el.
És most már valóban csak a csoda segíthet, hisz az orosz és európai uralmi elitekben egyszerre kellene alapvető fordulatnak végbemennie, ám ennek az esélye alig több a nullánál. Sőt, sokkal inkább a pusztító indulatok elszabadulása, a negatív végösszegű játszmák láncreakciója látszik megerősödni. A legvalószínűbb forgatókönyv egy hihetetlenül pusztító, elhúzódó háború gyilkos mocsara Európa és Oroszország között. A globális fődestruktőr elégedetten gratulálhat önmagának, a háborút még azelőtt megnyerte, mielőtt az elkezdődött volna.
Bogár László közgazdász
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
