"Levadászták a lapot és brutálisan kivégezték" – az LMP is csatlakozott a szabad sajtóért rettegőkhöz

A Fidesznek kell bizonyítania, hogy nincs köze a Népszabadság bezárásához, ellenkező esetben úgy vesszük, hogy "levadászták a lapot és brutálisan kivégezték" – mondta Szél Bernadett, az LMP társelnöke a párt 36. kongresszusának szünetében tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

A politikus hangsúlyozta: elfogadhatatlan, ami történt, kulturált országokban és demokráciákban "nem szoktak így bánni lapokkal és olvasókkal, állampolgárokkal".

Mint mondta, joggal merül fel a Fidesz szerepe a lap bezárásában, ugyanis korábban már szó volt arról, hogy a Fidesz érdekkörébe vonják a napilapot. Hozzátette: Orbán Viktor miniszterelnök is többször tanúbizonyságát adta annak, hogy "irritálja a sajtószabadság".

Kiemelte: teljes mértékben elfogadhatatlan, ami történt, és úgy látja, a Népszabadság bezárása túlmutat a történéseken, "a tét az, hogy a magyar sajtó szabad tud-e maradni és a kormány elszámoltatható lesz-e".

Az LMP társelnöke megjegyezte: nyilvánvaló, hogy nem csődről van szó, mert ugyan a napilapoknál megszokott, hogy veszteségesek, de az online kiadást meg szokták tartani. Ugyanakkor kiemelte, hogy a bezárás "konspiratív hangulatú" volt, a szerkesztőséget azzal zárták be pénteken, hogy vasárnap máshol folytatják.

Közölte azt is, az LMP kongresszusa egyhangúlag kiállt azért, hogy a magyar sajtó sokszínűsége megmaradjon, elutasítják a keleti rezsimek sajátosságaihoz hasonlatos médiastruktúrát és szolidaritást vállalnak a Népszabadság munkatársaival. Kiemelte: a munkavállalói érdekképviseletet a törvény alapján egy nagyobb átszervezés előtt értesíteni kellett volna, ez azonban nem történt meg.

Hírdetés

Kérdésre válaszolva a politikus elmondta: a Parlament előtti tüntetésen maga is részt fog venni. Hozzátette: bízik abban, hogy a sok tüntetés erősíti egymást, "és világossá teszi a kormánynak, hogy nem lehet így elbánni egy napilappal".

(MTI)

A szocionisták is siratják a pártlapot, este tüntetni megy a gettó – a kormány megérti az MSZP tiltakozását

A nemzetközi fórumok teleajvékolását ígéri a DK a "Népszabadság megölése" miatti gyászában

A XXI. század nemzeti néppártja a Népszabadság mellett

Nem szennyez tovább a kommunista párt egykori központi lapja: felfüggesztik a Népszabadság kiadását


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »