Leukémiás a bringáslegenda

Leukémiás a bringáslegenda

Greg LeMond háromszor győzött a Tour de France-on. Mostani csatáját is nyerhetőnek tartja.

Leukémiát állapítottak meg Greg LeMond háromszoros Tour de France-győztes korábbi kerékpárosnál.

Hírdetés

„Szerencsére ez egy gyógyítható ráktípus, egyben a leukémia olyan fajtája, amely nem életveszélyes vagy legyengítő” – jelentette be hétfőn a kétszeres világbajnok, 60 esztendős amerikai sportember. LeMond elárulta, az elmúlt időszakban fáradékonyságot tapasztalt, ez vezette arra, hogy kivizsgáltassa magát.

„Soha senki nem akarja hallani a rák szót, nekem azonban nagy megkönnyebbülés, hogy végre tudom, miért vagyok rosszul” – fogalmazott. Kiemelte, a héten megkezdik az orvosok által kijelölt kezeléseket. Hozzáfűzte, reménykedett benne, hogy a júliusi francia körversenyt személyesen tekintheti meg, ám végül barátai körében fogja követni a viadalt, amelyet 1986-ban, 1989-ben és 1990-ben nyert meg. Ugyanakkor bizakodását fejezte ki, hogy jövőre elutazhat a Tourra, mivel elmondása szerint a „hosszú távú prognózis kedvező”.

LeMond hivatalosan az egyetlen amerikai kerékpáros, aki Tour-győztesnek mondhatja magát, mivel a francia körversenyt megnyerő mindkét honfitársát, Lance Armstrongot és Floyd Landist megfosztották címétől doppingesetei miatt.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »