Lettorsz�g fokozatosan megsz�nteti az orosz nyelv� oktat�st

A lett parlament csütörtökön megszavazta azt az oktatási reformot, amelynek keretében kizárólag lett nyelven folyhat a jövőben oktatás, így 2025-ig fokozatosan megszüntetik az orosz nyelvű tanítást az óvodákban és általános iskolákban.

A reformot a balti állam jobbközép kormánya kezdeményezte. Az évek óta heves társadalmi viták övezte reform ismételt tiltakozásokat váltott ki az alig kétmillió lakosú Lettország nagyjából egyharmadát kitévő oroszajkú népesség körében.

Az átállást a következő tanítási évtől kezdik meg. A szabályozás értelmében 2023 szeptember elsejétől az első, negyedik és hetedik osztályokban már kizárólag lett nyelven lehet oktatni, egy évvel később ezt kiterjesztik a második, ötödik és nyolcadik, 2025-ben pedig már a harmadik, hatodik és kilencedik osztályokra is. A törvény egyaránt vonatkozik az állami és a magániskolákra is. A jövőben a szakképző iskolákban is csak az Európai Unió hivatalos nyelvein folyhat oktatás.

Hírdetés

Az orosz kisebbség tagjai eddig különleges iskolákban tanulhattak, ahol a tantárgyak egy részét oroszul oktatták. A jövőben erre már nem lesz lehetőség. A kisebbségi nyelv és kultúra oktatása a továbbiakban iskolán kívüli művelődési programokra fog szorítkozni.

Lettországban a lett az egyedüli hivatalos nyelv.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »