Létszámhiány és bérfeszültség a Metrónál

Kedden folytatódik a bértárgyalás a Metro Kereskedelmi Kft. vezetése és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) képviselői között, november 10-én már tárgyaltak. A Világgazdaság információi szerint a mintegy 2600 munkavállaló 40-50 százalékát garantált bérminimumon foglalkoztatja a társaság, az összeg az idei bruttó 161 ezer forintról jövőre kötelezően 180,5 ezerre nő. Lapunk úgy tudja, hogy a KASZ bruttó 185 ezer forint körüli minimális keresetet szeretne elérni.

Forrás: MTI – H. Szabó Sándor

Hírdetés

Komoly fejtörést okozhat a Metrónál a középvezetők helyzete is, akik négy-öt éve várnak a béremelésre. Vannak közöttük, akik 190 ezer forintot keresnek, esetükben elkerülhetetlennek tűnik a 30-40 ezres pluszjuttatás, hiszen a növekvő bérminimummal összecsúsznak a bérsávok, és feszültség alakulhat ki a dolgozók között. A létszámhiány kezelése is kardinális kérdés lehet a tárgyaláson. A magyarországi piacon 13 áruházzal jelenlévő Metróhoz értesüléseink szerint legalább 200-300 főt azonnal fel lehetne venni, hogy enyhüljön a munkavállalókra nehezedő nyomás. A Metro Kereskedelmi Kft. vezetése teljes körű felhatalmazással bír a tárgyalások lefolytatására – közölte lapunkkal a munkáltató. Ez azért fontos, mert vannak láncok, amelyeknél az ilyen kérdésekben csak a külföldi anyacég járhat el.

A Metrónál megjegyezték, hogy nemcsak a szakszervezeten keresztül, hanem közvetlenül a dolgozókkal is egyeztetnek majd. Nyomatékosították, hogy évi 12 helyett 14 havi bért fizetnek, amit lehet a havi bér arányos kiegészítésére fordítani, de az összeg rugalmasan, akár kedvező adózású cafeteriaelemekre is bontható. Ezzel a véleményük szerint a kereskedelmi szektor egyik legjobb ajánlatát nyújtják.

Előrebocsátotta a cég, hogy a KASZ kérésétől függetlenül is felülvizsgálja a minimálbér felett keresők bérezését, hiszen az a célja, hogy a munkakörök eltérő súlya és felelősségi köre ezentúl is megjelenjen a bérezésben. Ennek megfelelően, a korábbi évekhez hasonlóan, a minimálbér felett kereső áruházi dolgozóknál is terveznek bérrendezést. A vállalat hangsúlyozta: folyamatosan reagálnak az egész ágazatot érintő munkaerőpiaci kihívásokra, így biztosítottnak látják a megfelelő üzletvitelt és működést. Azokban az áruházakban, ahol a karácsonyi időszak nagyobb terheket róna a munkatársakra, megoldást ígérnek.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »