„Vannak fura emberek. Jelzőket nem is aggatnék az ilyenekre. Hisz ma nincs rossz, nincs negatívum. Legfeljebb alternatív vagy más. Az odaégett rántotta sem rossz, pusztán egy eltérő megközelítés. Ma minden normális. A legvadabb tévképzetek és pszichés zavarok, a legarcpirítóbb árulások kora jött el.
Ma ezeket meg lehet élni. Lehet vállalni. Hirdetni lehet. Nem tilos, elfogadott és dicsőséges. Ma azt mondják arra, ami régen elmebaj vagy pszichés zavar volt, hogy identitás. Ami egykoron hazaárulás és aljasság volt, az ma »függetlenség«.
Talán nem is a fura emberek a hibásak, hanem a kor. A korszak. Ők honnan tudnák, hogy tévúton járnak, ha nem szólnak nekik? A suszterinas egykoron onnan tudta, hogy tilos lopkodni az ételt a mester kamrájából, hogy nyaklevest kapott, és szánkázott lefelé a lépcsőn. Az a rövid utazás elgondolkodtatta, és megérlelte számára a választ. Amíg az utat elkezdte, feltette magában: Helyesen cselekszem vajon? Majd mire seggével végigszánkázott húsz lépcsőfokot, s a pincelejáratnál fejét a betonba verte, megadta magában a választ: nem, nem helyes.
De ezeket ma senki nem figyelmezteti semmire, sőt a kis buksijukat még meg is simogatják.
Olvasom például, hogy ez a bizonyos Herczeg Zoltán nevű kijelentette, hogy ő szégyelli, hogy magyar.
Semmi gond. Léteznek ilyen emberek. Csak az a különös, hogy ha én azt mondom rá, hogy nem magyar, akkor meg kikéri magának, hogy őt kirekesztik.
Szégyelli, hogy magyar, de ne tartsák őt nem magyarnak. Ő azt akarja, hogy magyar maradhasson, hogy aztán mondhassa, hogy ezt ő szégyelli.”
Pozsonyi Ádám: Magyarságundor
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
