Letette hivatali esküjét az új lengyel államfő

Letette hivatali esküjét az új lengyel államfő

Letette hivatali esküjét Karol Nawrocki új lengyel államfő szerdán a varsói parlament alsó- és felsőházának együttes ülésén; beiktatási beszédében az elnök a lengyelországi jogállamiság visszaállításának szükségességéről is beszélt.

A június 1-én ellenzéki jelöltként megválasztott Karol Nawrocki eskütételén jelen voltak a kormány tagjai, valamint Andrzej Duda leköszönő államfő. Részt vett az ünnepségen Íjgyártó István magyar nagykövet is.

A RadioWnet lengyel konzervatív csatorna beszámolója szerint jelen volt Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója is, és megérkezett a Donald Trump amerikai elnököt képviselő amerikai kormányzati küldöttség.

A parlament és az elnöki palota környékén az állampolgárok tömegei gyűltek össze, lengyel zászlókat lobogtatva.

Beiktatási beszédében Karol Nawrocki kijelentette: az elnökválasztási eredmény „jelzést jelent a politikai osztálynak, hogy a továbbiakban nem lehet így kormányozni”, a kormánynak teljesítenie kell a választási ígéreteit.

Megerősítette az elnökválasztási programjában foglaltakat, köztük a Varsó és Lódz között építendő óriásreptér (CPK) építésének előmozdítását, aminek érdekében – mint bejelentette – már csütörtökön benyújtja az elnöki tervezetet a parlamentnek. Megígérte az illegális bevándorlás, illetve Lengyelország euróövezeti csatlakozásának és a nyugdíjkorhatár megemelésének a megakadályozását is.

Aláhúzta: azokat az állampolgárokat képviseli, akik Lengyelország uniós tagságát, de egyúttal a nemzeti szuverenitás megőrzését is akarják.

Bejelentette: támogatja a transzatlanti kapcsolatok erősítését, gondoskodik Lengyelország pozíciójáról a NATO-ban, törekszik arra, hogy a közép- és kelet-európai NATO-tagállamokat tömörítő Bukaresti Kilencek csoporthoz Finnország és Svédország is csatlakozzon.

Kijelentette: Lengyelországnak „vissza kell térnie a jogállamiság útjára”, ma „nem lehet jogállamnak nevezni” a többi között az ügyész leváltása, a bíráskodás állapota miatt.

Hírdetés

Bejelentette: nem fogja kinevezni és előléptetni az alkotmányt sértő bírákat. Bejelentette a lengyel „államberendezés javításával foglalkozó tanács” létrehozását is. Nawrocki beszédét az elnökjelöltségét támogató Jog és Igazságosság képviselői álló tapssal fogadták.

Az egész napos beiktatási ünnepségek során Karol Nawrocki részt vett a varsói székesegyházban bemutatott szentmisén. Ezt követően a varsói királyi várban Nawrockinak átadták a mindenkori lengyel elnöknek járó jelvényeket, egyebek között a legmagasabb és legrégebbi lengyel kitüntetést, a Fehér Sas érdemrendet, és ünnepi katonai díszszemlén átvette a hadsereg főparancsnoki tisztét.

A közvetlenül választott lengyel államfőnek az alkotmány értelmében viszonylag erős jogosítványai vannak.

Ő a hadsereg főparancsnoka, a nemzetközi kapcsolatokban Lengyelország legmagasabb rangú képviselőjének számít, hatáskörébe tartozik a nemzetközi szerződések jóváhagyása és felmondása is. Megvétózhatja a parlament által elfogadott törvényeket, és az elnöki vétót a szejm újabb szavazáson csak háromötödös többséggel utasíthatja el.

A jelenlegi kormánykoalíció nem rendelkezik ilyen többséggel. Donald Tusk kormányfő a sajtóértekezletén úgy látta: az új elnök szavaiból „nagyon érezhető a kedv azon hatáskörök birtoklására, amelyekkel a lengyel politikai rendszerben a miniszterelnök és a kormány rendelkezik”. Tusk „meglehetősen gőgösnek és konfrontatívnak” nevezte Nawrocki fellépésének hangnemét, és reményét fejezte ki, hogy a beszédnek „nem lesznek gyakorlati következményei”. „De ha szükség lesz rá, keményen állunk ki az alkotmány (…) és az államunkban érvényes szabályok védelmében” – fogalmazott Tusk.

Beiktatása alkalmából gratulált a lengyel államfőnek Peter Pellegrini

Peter Pellegrini köztársasági elnök szerdán gratulált beiktatása alkalmából Karol Nawrocki lengyel államfőnek. Jó egészséget, elszántságot és sikereket kívánt neki a munkájához, és kijelentette, készen áll a szlovák–lengyel kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. Pellegrini megerősítette a hivatalos látogatásra szóló meghívást is – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az elnöki hivatal kommunikációs osztálya.

„Hiszem, hogy a Szlovákia és Lengyelország közötti kapcsolatok továbbra is rendkívül jók lesznek, és hogy mindig konszenzusra fogunk jutni a régiót és a világot érintő dinamikus változásokkal kapcsolatos kulcsfontosságú kérdésekben”

– fogalmazott Pellegrini.

Az államfő közölte, úgy véli, a két ország együttműködése jelentette összes lehetőséget ki fogják használni a régió biztonsága, jóléte és stabilitása elérése érdekében a Visegrádi Együttműködésben, a Három Tenger Kezdeményezésben, a Bukaresti Kilencekben, valamint az Európai Unióban és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében is.

MTI/TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »