Letette az esküt a Világjátékokra utazó magyar csapat

Kedden a Testnevelési Egyetemen letette az esküt az egyesült államokbeli Világjátékokra utazó magyar csapat.

Hírdetés

Az ünnepélyes fogadalomtételen az ezúttal élet- és vízimentés sportágban induló Jakabos Zsuzsanna, valamint az aerobikos Bali Dániel mondta az eskü szövegét.
   
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy az olimpiai sportágakhoz hasonlóan a Világjátékokon érdekelt szakágakban is elismerésre méltó munka folyik, amelyet a sport iránti szeretet, elköteleződés mozgat.
   
„Az itt helyet foglaló sportolók már most büszkék lehetnek, hiszen a világ legkiválóbb versenyzői között tudhatják magukat. Számos akadályt küzdöttek le, köztük a legnehezebbet, önmagukat” – jelentette ki a sportvezető.
   
Hozzátette, minden élsportoló minden edzésen arra törekszik, hogy a komfortzónájából kilépve, mentális és fizikális képességei határát feszegetve lépésről lépésre haladjon a siker felé.
   
„Megmutathatjátok, hogy nem volt hiábavaló a kemény munka és a sok áldozat, amit hoztatok” – szólt zárásként a kijutott sportolókhoz Schmidt Ádám, aki külön megköszönte a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) és a Nemzeti Versenysport Szövetségnek (NVESZ), hogy biztosítja a szakmai hátteret a versenyzők és edzőik számára.
   
Fábián László MOB-főtitkár kiemelte, szorosan együtt dolgoznak az NVESZ-szel, ugyanis az olimpián és a Világjátékokon egymáshoz nagyon közeli sportágak szerepelnek.
   
„Azt kívánom, hogy a jó felkészülés után fantasztikus eredményeket érjetek el saját magatoknak, a felkészítőiteknek és mindazoknak, akik figyelemmel kísérik pályafutásotokat. Bízom abban, hogy az eddigiekhez hasonlóan most is sok szép eredményt értek el, erre biztosíték a sok edzés és fáradtság, ami ide juttatott benneteket” – mondta a sportolóknak címezve a főtitkár.
   
Mészáros János NVESZ-elnök, egyben a magyar Világjátékok-csapat vezetője arról szólt, hogy az indulási létszámmal minden eddigi lehetőséget megdöntöttek, olyan társasággal utaznak el Birminghambe, amelyben benne van, hogy felülmúlja a wróclawi éremtermést.
   
„Ezúton is szeretném megköszönni a kormányzati támogatást, amelyből a sportolók fel tudtak készülni az eseményre” – tette hozzá Mészáros János.
   
Magyarországot 17 sportágban 58 versenyző képviseli, a tizenegy napos multisport eseményen több mint 100 ország 3600-nál is több indulója vesz részt 34 sportágban.
   
A július 7. és 17. között tartó Világjátékokat az olimpiához hasonlóan négyévente rendezik meg, mindig az ötkarikás játékokat követő esztendőben, és mivel a tokiói olimpiát el kellett halasztani a pandémia miatt, ez a multisport-esemény is csúszott egy évet.
   
A birminghami lesz a 11. Világjátékok, a sorozat 1981-ben, az ugyancsak egyesült államokbeli Santa Clarában indult. Magyar versenyző a kezdetektől volt a mezőnyben, de a 2000-es sporttörvény után a 2005-ös duisburgi eseményen indult először egységes magyar csapat.
   
Legutóbb, 2017-ben Wroclawban 14 érmet – hat aranyat, valamint négy-négy ezüstöt és bronzot – szerzett Magyarország.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »