Letépnék a keresztet

Letépnék a keresztet

A keresztényellenesség ennek a sajtónak lételeme. De nem csoda, hisz a keresztény Magyarország elleni kultúrharcot ugyanúgy és ugyanazok vívják több mint száz éve. A balliberális sajtó minden ügy alá lovat rak, ami gyengítheti, relativizálhatja a kereszténység ügyét – akár a családban, akár az oktatásban. A hazai bíróság pedig a jelek szerint asszisztál a kereszténygyalázáshoz, hisz most is megtudtuk, hogy minden létező csoportnak vannak jogai, csak a keresztényeknek nincsenek. És itt a relativizálás a kulcsszó. A keresztényeket ugyanis lehet gyalázni, a keresztényeket lehet becsmérelni, a papokat lehet pedofilozni, a templomokat lehet impraktikus objektumoknak tekinteni a nyilvánosságban. Mindezt persze következmények nélkül.

Tudjuk jól, hogy keresztényellenes cselekedetekről nem számol be a világsajtó, ám arról igen, hogy hurrá, ismét kereszteket vettek le egy iskolai tanteremből vagy ad absurdum templomokból. Ma már oda jutottunk, hogy egy balliberális publicista nyilvánosan megróhatja Müller Cecíliát, amiért keresztet visel a nyakában. Én pedig továbbra is egy olyan szép világról álmodom, amelyben balliberális publicisták nem adnak öltözködési tanácsokat nőknek, sőt nem szólnak bele abba, hogy ki mit visel a nyakán. Ők simán beszólhatnak bárkinek? Nyilván igen, hisz nekik semmi sem szent, ha keresztényekbe kell rúgni.

A balliberális konszenzus jelenleg az, hogy mindent szabad, ami gyengíti a keresztény morált, álláspontot, ami száműzi a közéletből a keresztény gondolkodás maradékát is. De ne higgyük, hogy az a céljuk, hogy a kereszténység a négy fal közé szoruljon. Ők onnan is száműznék, legszívesebben az írmagját is kiirtanák a társadalomból. Egy ateista, identitás- és keresztény morál nélküli világról ábrándoznak, és ezt a harcukat nem ma kezdték, hanem 1789-ben a francia forradalomkor, majd a 19. század végén és a 20. század első felében tombolt igazán Magyarországon is a keresztényellenes sajtóhadjárat.

Amikor a francia Combes-kormány ellehetetlenítette sok francia szerzetesrend működését, Apponyi Albert kezdeményezésére Magyarország befogadta a hazájukból ide menekülő szerzeteseket, apácákat. Az akkori balliberálisok fogták is a fejüket, ugyanis attól féltek, hogy a klerikális reakció újra elözönli az országot, s kárba vész addigi egyházellenes aknamunkájuk. Így példátlan sajtóhadjáratot kezdtek a keresztény menekültek ellen.

Hírdetés

A Rákosi-diktatúra minden képzeletet felülmúló gyilkos eszközökkel rohanta le a kereszténységet. Véghezvitte azt, amit előkészítettek, amiről ábrándoztak a korabeli Népszava munkatársai. Maga Rákosi is köztük szocializálódott. A kereszténység elpusztításának szelleme újra kijött a palackból. Jó lesz vigyázni, most még nem késő.

Pataki Tamás – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »