Letartóztatták Bécsben a szegedi származású milliomost

Letartóztatták Ausztriában Pick Móricot; elfogták a „csíkosingeseket” – a Magyar Nemzet 1938. és 1965. augusztus 27-én megjelent számaiból válogattunk.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

A szegedi származású Pick Móricot letartóztatta a bécsi rendőrség

Az egész magyar közgazdasági életben feltűnést keltő hír érkezett pénteken Bécsből. A bécsi rendőrség hivatalos jelentése szerint Bécsben letartoztatták a Pick és Társa szalámigyár tulajdonosát, a szegedi származású Pick Móricot 30 ezer márkás adócsalás gyanúja miatt.

Pick Móric letartóztatása Budapesten is, Szegeden is nagy feltűnést keltett. Ezzel az esettel kapcsolatban felevenítik azt a közgazdasági regényt, melynek hősei a Pick-szalámigyár megalapítója, Pick Márk és két fia, Jenő és Móric voltak. Az öreg Pick látva, hogy a magyar szalámi mily páratlan jóhírnévnek örvend külföldön, elhatározta, hogy a Bécs melletti Erlaaban szinten létesít szalámigyárat. A gyárat közvetlenül a háború előtt üzembe is helyezte és az csakhamar ragyogó befektetésnek bizonyult. Alig volt osztrák turista, akinek a hátizsákjában ne találtunk volna Pick-szalámit. A pompásan prosperáló gyár csak gyarapította az amúgy is tekintélyes Pick-vagyont, mely nőtt-nőtt rohamosan, míg Pick Márknak öt évvel ezelőtt bekövetkezett halálával meg nem változott a helyzet. A két fitestvér az örökség felett elkeseredett pörösködésbe kezdett, mely három évig húzódott és több mint egymillió pengő költséget emésztett fel. Végül nagy nehezen egyességgel ért véget a pereskedés. Az egyesség értelmében Pick Jenő kapta a szegedi, Móric az erlaai gyárat.

Pick Móric nagy ambícióval vetette bele magát az osztrák gyárba. Óriási befektetéseket eszközölt, melyek révén igaz, hogy a legmodernebb szalámigyár lett az erlaai gyár, viszont túl volt kapacitálva, aminek kellemetlen következményei csakhamar jelentkeztek. Mar az osztrák államfordulat előtt sugdostak a gyár anyagi nehézségeiről. Az új helyzet persze egészen megbénította Pick működését. A gyárba helyezett kormánybiztos feljelentésére Pick Móricot most le is tartoztatták.

Hírdetés

(1938. augusztus 27., szombat, 8. oldal)

 

 

Járókelőket támadott meg éjszaka Gy. József 18 éves foglalkozás nélküli és négytagú bandája a pécs-meszesi városrészben. Előfordult, hogy a meszesi rendelőintézet ügyeletes orvosa egy éjszaka három-négy olyan sérültnek nyújtott elsősegélyt, akit a „csíkosingesek” vertek össze. A banda tagjait és vezetőjüket letartoztattak.

(1965. augusztus 27., 6. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »