Letartóztatták az oroszul káromkodó, magyar nevű magyargyűlölő ukrán ultrasovén neonácit

Letartóztatták a Karpatszka Szics nevű kárpátaljai radikális ultrasovén magyarfaló félkatonai szervezet három tagját, köztük Tarasz Deakot, a csoport parancsnokát csütörtökre virradó éjjel Ungvár belvárosában, írja a karpathir.com. Nem sokkal korábban a társaság egy közeli kocsmában randalírozott és fenyegette a vendégeket.

A rendőrségi közlemény szerint hajnali 2 órakor (kelet-európai idő) az egyik Korzó utcai kocsmából azzal hívták fel a diszpécserszolgálatot, hogy három férfi a bejárati ajtó felfeszítésével megpróbál behatolni a sörözőbe és fenyegetik a bent tartózkodó vendégeket. A helyszínre egyszerre több egységet is riasztottak, a feltételezett elkövetőket a szemtanúk személyleírása alapján a közelben elfogták.

A három férfi ellenállt a rendőri intézkedésnek, így velük szemben szükségessé vált a testi kényszer alkalmazása. Ruházatuk átkutatása során a gyanúsítottaknál késeket és gázsprayt találtak. A szemtanúk elmondása szerint a randalírozók mindannyian a Karpatszka Szics nevű kárpátaljai radikális félkatonai szervezet tagjai, egyikük Tarasz Deak, a csoport parancsnoka.

Hírdetés

Az esetről videofelvétel készült, ami felkerült a világhálóra. A videón az hallatszik, hogy az incidens során a részeg behatolók folyamatosan szidalmazzák és fenyegetik a bent tartózkodó, halálra rémült vendégeket. Jól kivehető, hogy orosz nyelven szitkozódnak, többször is azt ordítják, hogy: „Végetek van, lemészárolunk mindenkit”. A rendőri intézkedésről videó is felkerült az egyik videomegosztó portálra, amin jól felismerhető a magyarellenességéről ismert Tarasz Deak.

A hatóságok közölték: az elkövetőket az ungvári rendőrkapitányságon előállították, kihallgatásuk után szabadon engedték őket. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

A szélsőséges nacionalistának már több barbár tette volt, ezért is fura, hogy a rendőrök azonnal kiengedték. Nemrég szövetségbe hívta a hozzá hasonló elvakult nacionalistákat, hogy együtt védjék meg Kárpátalját velünk, magyarokkal szemben. Korábban már letartóztatásban szintén volt része, Verecke térségében fegyverekkel furikáztak. Ő volt egyik főszervezője annak az ungvári tüntetésnek is, ahol “Halált a magyarokra” rigmusokat ordibáltak.

karpathir.com


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »