Letartóztatták a venezuelai ellenzék egyik vezetőjét

Egyebek mellett terrorcselekmények vádjával letartóztatták Freddy Guevarát, a venezuelai ellenzék egyik vezetőjét – közölte Tarek William Saab, a latin-amerikai ország főügyésze.

A férfit a hírszerző szolgálat (SEBIN) vette őrizetbe, miután elfogatóparancsot adtak ki ellene a hatóságok "a kolumbiai kormányhoz kötődő szélsőséges paramilitáris csoportokkal fenntartott kapcsolatai" miatt.

Az ismert ellenzéki képviselővel szemben terrorcselekmények, az alkotmányos rend megdöntésére irányuló kísérlet és hazaárulás miatt emeltek vádat.

Guevara tavaly szeptemberben hagyta el Chile caracasi nagykövetségét, három év ottani tartózkodást követően, miután a választások előtt nagyjából száz másik ellenzéki politikussal együtt őt is kegyelemben részesítették.

Hírdetés

A férfi még 2017-ben a chilei nagykövet rezidenciáján keresett menedéket azután, hogy a venezuelai legfelsőbb bíróság erőszak szításával gyanúsította meg a több mint 110 halálos áldozatot követelő, hónapokig tartó kormányellenes tüntetéseken.

Juan Guaidó ellenzéki vezető arról számolt be hétfőn, hogy bár végül megúszta a letartóztatást, az ő otthonát is felfegyverzett rendőrök vették körbe, szerinte ezzel is megpróbálták megfélemlíteni.

Több ország, valamint jogvédő szervezet is elítélte a venezuelai kormány fellépését. Az Egyesült Államok például a politikai foglyok késedelem nélküli szabadon bocsátására szólított fel.

Venezuela évek óta súlyos gazdasági, politikai és társadalmi válsággal küzd, az országból becslések szerint mintegy ötmillióan menekültek el az elmúlt években.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »