Letartóztatták a badacsonyi MAGYAR borász halálát okozó két BRUTÁLIS CIGÁNY támadót

A Veszprém Megyei Főügyészség a letartóztatását indítványozta annak a 29 és 34 éves CIGÁNY BŰNÖZŐNEK, akik 2018. szeptember 8-án a hajnali órákban Badacsonyban egy férfit bántalmaztak, aki ennek következtében az életét vesztette – olvasható a Főügyészség közleményében

Mint írják, az ügyben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó testi sértés bűntette miatt folytat nyomozást, amelynek adatai alapján az elkövetők megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy ittas állapotban Badacsony egyik központi parkolójában egy közlekedési konfliktus miatt kialakult vita során több alkalommal testszerte megütötték és megrúgták a sértett férfit, aki a földre kerülve eszméletét vesztette. Életét a helyszínre érkező orvosi segítség sem tudta megmenteni.

A nyomozási bíró az ügyészi indítványnak helyt adott, és végzésében megállapította, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyása esetén a szökésüktől és a bizonyítás megnehezítésétől kellene tartani.

Hírdetés

Badacsonyban dulakodást követően meghalt egy ember. Azóta kiderült, egy fiatal füredi borász az áldozat, akinek barátnője is végignézte az egész verekedést – írta az Origo vasárnap.

A TV2 hírműsora, a Tények úgy tudja, hogy egy szemtanú azt mondta, a sofőr – aki a tilos jelzés ellenére akart behajtani az utcába – és egyik társa kiszálltak az autóból, odaléptek a fiatalokhoz, majd az egyik férfit megragadva ütni, rugdosni kezdték. Még akkor is verték, amikor már a földön feküdt.

Nem sokkal a verekedés után arra sétált egy orvos és egy ápoló, akik próbálták ugyan újraéleszteni a férfit, de már nem tudták megmenteni az életét. A tapolcai esetkocsit indították a helyszínre. A kiérkező mentők átvették az újraélesztést, de sajnos már mi sem tudtuk megmenteni az illető életét – mondta Orosz Péter, az OMSZ regionális kommunikációs munkatársa az eset után.

A támadóknak akkor sikerült elhajtaniuk a helyszínről, bár egy biztonsági őr gázspray-vel megpróbálta ártalmatlanítani őket, később egy árokba hajtottak.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »