Letartóztatási parancsot adtak ki Janukovics ellen

Letartóztatási parancsot adott ki Viktor Janukovics leváltott államfő ellen az ukrán rendőrség – közölte Arszenyij Avakov ideiglenes belügyminiszter hétfőn, hozzátéve, hogy Janukovicsot tömeggyilkosság vádjával akarják őrizetbe venni.

A posztjáról eltávolított államfő hollétéről különböző értesülések látnak napvilágot az ukrán médiában. Elterjedt a híre, hogy állítólag a Krím-félszigeten van, ahol már őrizetbe is vették. Ezt azonban az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) nem erősítette meg.

Az SZBU tevékenységének felügyeletével megbízott Valentin Nalivajcsenko és Arszenyij Avakov ideiglenes belügyminiszter eközben a Krími Autonóm Köztársaság fővárosába, Szimferopolba érkezett, Nalivajcsenko szavai szerint rövid munkalátogatásra.

Klicsko a rendvédelmi szervek átvilágítását szorgalmazza

Kivétel nélkül büntetés vár azokra, akiknek közük volt a „jogsértő cselekedetekhez” Ukrajnában, a rendvédelmi szervek munkatársaira pedig átvilágítás vár – jelentette ki Vitalij Klicsko, az Ütés (UdAr) párt vezetője.

Hírdetés

Az ukrán párt sajtószolgálatának hétfői közleménye szerint Klicsko azt hangoztatta: azokat, akik az ukrán nép ellen bűnös parancsokat adtak ki, kivétel nélkül megbüntetik. „Meg vagyok győződve arról, hogy nem kerülhetik el a büntetést azok, akik a vérontást, emberek tucatjainak halálát, százak sebesülését okozták” – hangsúlyozta az ukrán politikus, aki szerint egyetlenegy jogsértés sem maradhat következmények nélkül.

Klicsko szerint a rendvédelmi szervek képviselőinek tekintélye semmivé vált, s nem kevés időre van szükség ahhoz, hogy azt helyre lehessen állítani. „Meggyőződésem, hogy átvilágításra van szükség” – mondta, s erre példaként Grúziát hozta fel, ahol a rendőrség reformja Miheil Szaakasvili volt grúz államfő elnökségi idejének egyik legfontosabb vívmányának számított.
Szaakasvili vasárnap este a Majdanon, az ellenállás központjának számító kijevi főtéren mondott beszédet és fejet hajtott az elmúlt napok összecsapásai áldozatainak emléke előtt.
Luxusnyaralóban pihent a főügyész

Viktor Psonka leváltott és körözött főügyész Kijev melletti nyaralóját is lefoglalták a népi önvédelmi erők, akárcsak korábban Viktor Janukovics menesztett államfő vidéki rezidenciáját.
A TSN hírportál vasárnapi beszámolója szerint Psonka valóságos palotát építettet magának Gorenicsi faluban, amely csakúgy csillog-villog belül a rengeteg hamisdrágakő berakástól és aranyozástól. Az újságírók számára a hétvégén bemutatott dácsa lakatlan volt, csak egy őr vigyázott az egykori hatalmasság birtokára, amelyet ezenfelül természetesen kőoroszlánok is védtek a bejáratnál.

A ház minden hálójában házi oltár áll, a falakon értékes ikonok, képek, köztük Psonkáé és feleségéé különböző szerepábrázolásban, mint Cézár, Napóleon, Olga nagyhercegnő vagy Katalin cárnő. Psonka dolgozószobája akár egy templom, itt még szentek ereklyéit is meg lehet találni.
(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »