Letakarják a Kolumbusz Kristófot ábrázoló falfestményeket

A Notre Dame katolikus egyetem indianai kampuszán a rektor utasítására letakarják az Amerika felfedezőjeként számon tartott Kolumbusz Kristófot ábrázoló falfestményeket.

A falfestményeket azért takarják le, mert az európai felfedezők előtti alávetett helyzetben és pózokban ábrázolják Amerika indián őslakosait.

Hírdetés

A 12 festményt Luigi Gregori, vatikáni művész alkotta, még az 1880-as években, azzal a szándékkal, hogy bátorítsa az Európából érkező bevándorlókat. A festőnek az egyetemi közösség tagjai álltak modellt, Kolumbusz alakját pedig az intézmény akkori rektoráról, Thomas Walsh atyáról mintázta. A festmények az egyetem főépületének második emeletén találhatók.

John Jenkins tisztelendő, az egyetem jelenlegi rektora levélben indokolta meg döntését. Mint fogalmazott, az alkotások nemcsak a genovai felfedezőt ábrázolják, hanem az őslakos amerikaiak elnyomását és kizsákmányolását is. „Ez ennek a történetnek egy sötétebb oldala, s ezt nekünk muszáj elismernünk”- rögzítette levelében a rektor.

2017-ben az egyetem mintegy 300 diákja és alkalmazottja közös levélben már kérte a falfestmények eltávolítását.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »