Leszerepelt a Harvardon végzett pénzügyminiszter

Leszerepelt a Harvardon végzett pénzügyminiszter

Ritka szép mutatványát adta saját inkompetenciájának kormányunk pénzügyminisztere, az eddig teljesen ismeretlen Ioana Petrescu, valamint felettese, Victor Ponta azon a hétfői, Traian Băsescuval való találkozón, amelynek témája a társadalombiztosítási (tb) járulék csökkentéséről szóló törvény volt. Az ellenzék a leszerepelt miniszterkisasszony azonnali távozását kéri.

Pedig a szokásos módon indult minden: az államelnök addig nem szeretné kihirdetni a munkáltatók által az alkalmazottak bére után fizetett társadalombiztosítási járulék októbertől történő öt százalékpontos csökkentéséről szóló törvényt, amíg nem lát rá fedezetet, ezért magyarázatot kért a kormánytól, honnan lesz erre pénz.

Băsescu felbőszül

A találkozó után Victor Ponta miniszterelnök azt nyilatkozta, „veszekedtek”, és utalt arra, hogy Băsescu tiszteletlenül beszélt a pénzügyminiszterrel. Ezek után a felbőszült elnök közzétette a találkozóról készült videofelvételt: ezen csak annyi látszik, hogy Ponta utálja Băsescut, mint a galacsinbogarat, a mennyezetet nézi stb., az elnök meg feltűnően higgadt és udvarias. Igaz, többször is rákérdez a Harvard-végzős pénzügyminiszterre, kicsit vizsgáztató tanár bácsiként, amikor az afféle kérdésekre, honnan lesz meg a szükséges 11 milliárd lej, a miniszterkisasszony azt válaszolja, hogy a tébécsökkentés irtózatosan jó dolog.

Hírdetés

CTP, Turcescu, mindenki felbőszül

Az államfő a találkozó utáni sajtónyilatkozatában csak annyit mondott udvariasan, hogy a kormányfő és a pénzügyminiszter is felkészületlenül érkezett az elnöki hivatalba. Emlékeztetett arra, hogy az intézkedés bevezetése csupán 2015-ben 11 milliárd lejes deficitet eredményez, amit csak adóemeléssel vagy újabb adónemek kivetésével lehet fedezni. Bizonyítékként hozta fel, hogy a kormány máris az ingatlanadó és a gépjárműadó megemelésére készül. Ezért az államfő a tb-járulék csökkentését kampányfogásnak nevezte, tekintettel a közelgő elnökválasztásra.

Ezzel szemben a román sajtó meghatározó véleményformálói nem leplezték felháborodásukat. Például Cristian Tudor Popescu, a kopasz világundor a Digi24 tévében még azon melegében lemosta Ioana kisasszonyt, utána pedig a Gândul-ban eresztett meg egy írást, melynek címe Kettős nemi erőszak, perverziókkal Cotroceni-ben. Elmondja, a miniszterelnöknek és a miniszterkisasszonynak nem volt kötelező elmennie a találkozóra, de ha már elmentek, illett volna porrá zúzniuk érveikkel a perverz császárt, Băsescut. Miután érzékeli az államelnök szadista finomságát, ahogy a két áldozatával elbánik, így fejezi be: „Nem vagyok közgazdász, nem foglalok állást a tébécsökkentés kérdésében. (…) Ám filmkritikus vagyok, és – miután abbahagyjuk a nevetést – megállapíthatjuk: amit Ponta úr játszik, az vérbeli horror.” Az államelnökhöz közel álló B1 tévében Robert Turcescu és meghívottjai kis híján halálra röhögték magukat.

Az ellenzék sem maradt rest, ritka egyhangúan kérik a kínosan butácskán szereplő kisasszony menesztését.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »