Folyamatosan zajlik a budapesti békecsúcs előkészítése; álhír, hogy a tárgyalások megszakadtak volna – jelentette be Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter Washingtonban, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel egyeztetett.
A tárcavezető közlése szerint a vártnál hosszabb találkozón megerősítést nyert, hogy az amerikai fél továbbra is elkötelezett a csúcstalálkozó mellett. Az egyetlen nyitott kérdés az időpont. Az USA olyan találkozót szeretne, amely valós eredménnyel zárul. Szijjártó Péter szerint az amerikai kormány – az európai fősodorral ellentétben – szintén el akarja kerülni a háború eszkalációját.
A magyar miniszter megerősítette, hogy a csúcstalálkozó helyszíne biztosan Budapest lesz. Hozzátette, az amerikai fél nagyra értékeli a magyar kormány békepárti törekvéseit. A tárgyaláson szó esett arról is, hogy a magyar kormányfőt Washingtonba várják, ahol egy jelentős energetikai-gazdasági megállapodásról is egyeztethetnek.
A békecsúcs ötletét Donald Trump amerikai elnök jelentette be, miután Volodimir Putyinnal tárgyalt. Trump indoklása szerint Budapest biztonságos helyszín, amely már bizonyította rátermettségét hasonló események szervezésében, valamint azért esett rá a választás, mert kedveli Orbán Viktort.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: Szijjártó Péter hivatalos facebook-oldala
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


