Lesújtó nyilatkozatot tett Michael Schumacherről egykori menedzsere

Lesújtó nyilatkozatot tett Michael Schumacherről egykori menedzsere

Willi Weber elszalasztott egy fontos pillanatot egykori menedzseltje életében.

A 81 esztendős Willi Weber, aki 1988 és 2010 között dolgozott együtt Michael Schumacherrel, most a kölni Express című lapban élete legnagyobb hibájának nevezte, hogy a hétszeres Forma–1-es világbajnokot a végzetes síbalesete után nem látogatta meg a kórházban – írja a sportal.hu.

2013. december 29-én az autóversenyző síelés közben fejjel egy sziklára esett, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életmentő műtétet kellett rajta a grenoble-i kórházban végrehajtani. Utána napokig mesterséges kómában tartották, a most 54 éves pilóta életben maradt, de azóta is állandó ápolásra szorul.

Hírdetés

„Nagyon sajnálom, de tudom, csak magamat hibáztathatom, hogy nem látogattam meg Michaelt a kórházban. Szenvedtem, mint egy kutya, amikor hallottam, mi történt vele, szíven ütött, s talán ettől »bénultam le«, emiatt nem cselekedtem helyesen” – mondta az exmenedzser, és hozzátette: „Megértem, hogy ezek után Corinna, a felesége nem engedett többet hozzá. Feladtam minden reményt, hogy még egyszer láthassam.”

Weber tudja, hogy aligha lenne örömteli a találkozása hajdani védencével, mert mint fogalmazott, tíz éve már a balesetnek, s azóta egyetlen pozitív hír sem érkezett. Csak annyi derült ki egy évtized alatt, hogy Schumacher sem járni nem tud, sem beszélni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »