Lesújtó hír érkezett a természetvédelmi területekről, a kutatók is megdöbbentek

Bár két és fél évtized alatt csaknem megkétszereződött a természetvédelmi területek nagysága a Földön, azok egyharmadát veszélyezteti emberi tevékenység, például út- és vasútépítés vagy mezőgazdasági művelés, csupán a legészakibb térségek maradtak érintetlenek – mutatták ki ausztrál kutatók.

2010-ben a biológiai sokféleségről szóló egyezmény elfogadásával mintegy 200 nemzet megállapodott arról, hogy a bolygó földterületeinek mintegy 17 százalékát alakítják át nemzeti parkokká és más védett övezetté 2020-ra, ami a sarokköve az állatok és növények védelmének a környezetszennyezéstől, erdőirtástól és a klímaváltozástól.

A kormányok adatai szerint ma már a világ földterületeinek 15 százaléka védett térség, 200 ezer ilyen terület van, ám ezek nagy része nem felel meg az előírásoknak a Queenslandi Egyetem kutatói által a Science című tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint.

Hírdetés

„Az emberi beavatkozás legátfogóbb globális térképét felhasználva kimutattuk, hogy

– írták a szakemberek tanulmányukban. Ez a terület nagyjából akkora, mint India és Argentína területe összesen. A legveszélyeztetettebb védett térségek a mangroveerdők, a mediterrán térség erdői, egyes mezők és szavannák.

James Watson professzor, a tanulmány társszerzője a Reuters brit hírügynökségnek elmondta, hogy az adatok megdöbbentették. „A kormányok hangoztatják, hogy ezek természetvédelmi területek, ám valójában nem azok” – hangsúlyozta.

A tanulmány az emberi tevékenység által veszélyeztetett természetvédelmi területek közé sorolta az ukrajnai Kamenyec-Podolszk térségét, ahol a nemzeti parkban növekszik a város, a tanzániai Mikumi Nemzeti Parkot, amelyen keresztül utat építenek, valamint a Dadohaehaesang dél-koreai nemzeti parkot, ahol mezőgazdasági területeket létesítenek.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »