Lesújtó hír: az Európai Bizottság is fuldoklik a rendszerszintű rasszizmusban

Lesújtó hír: az Európai Bizottság is fuldoklik a rendszerszintű rasszizmusban

Az Európai Bizottságon belül is tapasztalható strukturális, azaz rendszerszintű rasszizmus, ezt az ott dolgozók sokszínűségének hiánya is világosan érzékelteti – jelentette ki Helena Dalli egyenlőségért felelős uniós biztos (korábban genderharcoskodott és miniszterkedett Máltán, az ottani nagy baloldali párt zsenije – a szerk.) az Euractiv brüsszeli ügyekkel foglalkozó hírportálnak adott hétfői interjújában.

A biztos szerint a "strukturális torzulások" kezeléséhez a probléma gyökerét kell orvosolni, nem csak a tüneteket, ehhez viszont "el kell szakadni a hagyományos gondolkodási sémáktól".

"Azzal kell foglalkoznunk, ami úgymond a jéghegy csúcsa alatt van. Testületünk már dolgozik azon, hogy változásokat segítsen elő, de ez nem megy egyik napról a másikra" – hangsúlyozta.

Kevés a képzett a néger, ezért pozitív diszkrimináció kell

Véleménye szerint nemcsak az a kérdés, hogy fekete bőrűek nem jelenteznek uniós intézményekbe dolgozni, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogy kapnak-e ezek az emberek megfelelő oktatást ahhoz, hogy versenyképes tudással rendelkezzenek. Felvetette, hogy a bizottságnak ösztönöznie kellene az egyetemeken a fekete bőrűek szponzorálását, továbbá a gyakornokok felvételénél "sokszínűbb" döntéseket kellene hozni.

Dalli az elmúlt hetek szobordöntő akcióival kapcsolatban elmondta: a történelem ismerete segít abban, hogy a múltban elkövetett bizonyos hibák ne ismétlődjenek meg. Hozzátette: "a szobrok lehetnek jó műalkotások, azonban ne felejtsük el, hogy ezek egyben saját történelmi örökségünket is képviselik, ezért jó, ha egészséges vita folyik megítélésükről."

A koronavírus a fehér, heteroszexuális férfiak pártján áll

Hírdetés

A biztos azt is kifejtette, hogy a koronavírus-járvány súlyosabban érintette az eleve hátrányosan megkülönböztetett társadalmi rétegeket, az LMBTI (leszbikus, meleg, bi-, transz- és interszexuális) közösség tagjait, a nőket (mivel a nőket az élet magasabb életkorral pozitívan diszkriminálja, így a veszélyeztetett idősek között is nagyobb az arányuk – a szerk.) és az etnikai kisebbségeket. Hozzáfűzte, hogy a bizottság év végén fogja beterjeszteni első LMBTI-startégiáját, továbbá dolgoznak a fogyatékossággal élők, valamint a "romák" felzárkózásával kapcsolatos stratégiák fejlesztésén is.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, hogy kollégája, Didier Reynders igazságügyi biztos csak "félig-meddig" kért bocsánatot, azért mert 2015-ben, még belga külügyminiszterként egy brüsszeli népünnepélyen többekkel együtt feketére mázolt arccal jelent meg, Dalli azt válaszolta, hogy az embereket a munkájuk alapján ítéli meg.

"Kollégám hatékonyan járult hozzá a biztosi kollégium rasszizmusról folytatott vitájához. Az ő nevéhez fűződik a múlt héten bemutatott áldozatjogi stratégia is, amellyel kapcsolatban Reynders kiváló munkát végzett" – fogalmazott.

Felbecsülhetetlen értékű négerharag

A George Floyd "rendőri brutalitás okozta halála által előidézett tüntetéssorozatokkal" kapcsolatban Dalli egy – ugyancsak az Euractiv portálon megjelent – véleménycikkében azt írta, hogy "a harag, amelyet az incidens kiváltott felbecsülhetetlen értékű, és a szociális reformokba kell csatornázni ahelyett, hogy veszni hagynánk". (Kíváncsiak vagyunk, mikor lesz felbecsülhetetlen értékű a cigánybűnözésen kiakadók haragja – a szerk.)

Belgiumban főleg II. Lipót egykori belga király emléke és hagyatéka és az őt mintázó szobrok állnak a tiltakozások középpontjában, mert személyes irányítása alatt az egykor Kongói Szabad Államban, a majdani Belga-Kongóban kizsákmányolták és elnyomták a helyi lakosságot. Ha valaki nem teljesítette a gumitermelési kvótát, azért halál járt, és rengeteg gyereknek vágták le a végtagjait emiatt, ami a gyarmati brutalitás jelképévé vált. Lipót uralma alatt kongóiak millió haltak meg.

(MTI nyomán)

Helena Dalli néhány korábbi "érdeme":

Mégsem tétlenkedik az EB: elmondták, hogy nem szabad közegészségügyi kockázatként tekinteni a szuperhigiénikus cigókra

Máltán is játszhatják már azt a buzik, hogy összeházasodnak


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »