Lerántott lepel a Charlie Hebdo-ügy kapcsán

Lerántott lepel a Charlie Hebdo-ügy kapcsán

A múlt héten parázs vita kerekedett a francia közéletben. A tárgy a január 11-i franciaországi hatalmas tüntetés, amelyen milliók fejezték ki szolidaritásukat a Charlie Hebdo körüli terrortámadás áldozataival. Ezen a januári vasárnap délutánon vajon nem volt másról szó, mint a puszta iszlámellenség kifejeződéséről vagy a mindenek fölött álló szabadságvágy előretöréséről?

A vita azután lángolt fel, hogy a múlt hét közepén megjelent Emmanuel Toddnak, a baloldali demográfus-történésznek a könyve, amely a „Ki Charlie?” (Qui est Charlie?) címet viseli. Todd még a hetvenes évek közepén vívott ki magának nemzetközi ismertséget, amikor megjósolta az egyébként első ránézésre jó erőben lévő Szovjetunió felbomlását. Jelenlegi munkájával is felkavarta az állóvizet, amely Franciaországban belepte a Charlie Hebdo és egy kóser élelmiszerbolt ellen elkövetett merényleteket, de különösképpen az utána következő, soha nem látott méretű megmozdulás mozgatórugóit. A januári történésekről szinte alig lehetett kritikus elemzést olvasni, Todd szerint ez részben magyarázható a hisztériával, amelyet az események körül keltettek. A munka készítője úgy véli, a megmozdulás kifejezője volt a középosztály iszlámellenességének, az elit európai „elhajlásának”, a Szocialista Párt és az elnök, Francois Hollande populista politikájának.

Miért? Miért? Miért?

A mű megpróbál választ adni a miértekre, amelyek a valóban történelmi nagyságú tiltakozó akciókhoz vezettek. Todd szerint ennek oka az egész nemzetet sújtó vallási válság, a könyv alcíme is erre utal. A szerző is elismeri, hogy az emberek január 11-én a tolerancia védelmének jelszavával vonultak az utcákra, de hátsó szándékok is munkáltak bennük, ilyen a társadalmi hatalom kifejeződése, a dominancia. El is nevezi őket „a katolikus zombiknak”, akiknek katolikus gyökereik vannak, de már nem hívők. Jól mutatja ezt az a tény, hogy a katolikus övezethez tartozó Lyonban mennyivel többen mentek ki az utcára, mint a vegyes vallású Marseille-ben.

Hírdetés

A szerző szerint ez kifejezi a középosztály felfogását, amely „elfogadja a lenézett néprétegek elkülönítését, a városi gettók muzulmán fiataljainak kirekesztését”. „Azok az erők, amelyek köztársaságért kiáltanak, nem köztársasági üzemanyaggal működnek” – állítja Todd. Ezek a szép környékek iszlámellensége, a jobb kerületek antiszemitizmusa, amelyek mind „az új köztársaság” fűtőelemei. A jog az istenkáromlásra, az állam által meghatározott „szabad” véleménynyilvánítás, a bevándorlók beolvasztása, az iszlám „pozitív” beillesztése jelenik meg „jó dologként”, miközben a szerző szerint önellentmondásuk az egekbe kiált. Ez egy vélemény, mégpedig ugyancsak sajátos szemszögből, ám ami vitát korbácsolt az egészből, az az, hogy a hivatalos Franciaország is megszólalt az ügyben. Mégpedig a kormányfő, Manuel Valls személyében, aki a könyv megjelenése után másnap válaszcikket jelentett meg a Le Monde napilapban. Sokak szerint a kormányfőnek nem kellett volna ilyen értelmiségi vitákba bocsátkoznia, ugyanis ezzel kapott más színezetet az immár politikai polémia. Valls négy csalást emleget Todd könyve kapcsán.

A karikatúrák „gyengék és önmagukban súlyosan sértők”.

Állítása szerint a január 11-i menet egy polgári megmozdulás volt, amely „spontánnak és nagyon is népinek” volt tekinthető. Szó sem volt arról, hogy „letérdepeltessük Mohamedet”, egyáltalán nem volt iszlámellenes, viszont a türelmesség és világiasság névében elítélte a dzsihadizmust. Vállalta a demokratikus elveket, hiszen a meneten fajra, vallásra, bőrszínre tekintet nélkül bárki részt vehetett és vett is. Mindenkit egyesített ez a tüntetés, politikai nézetekről, kulturális beállítottságról itt nem lehetett hallani. A kormányfő a véleménykifejezés szabadságát is védelmébe veszi. Todd szerint a szóban forgó karikatúrák „gyengék és önmagukban súlyosan sértők”.

Végül Manuel Vallsnak különösen nem tetszik a történésznek a baloldalról adott meghatározása, amelynek elitjét úgy írja le, mint népárulót és a globalizáció mellett végtelenül elkötelezett réteget. A szerzőt valószínűleg elkapták a maga érzelmei, az önsajnálat, az önostorozás, amelyek a francia értelmiség egy részére is jellemzők – írja Valls. Ők annak a baloldalnak őrei, akik másban sem hisznek, mint a forradalom mítoszában. Minden mást cinizmussal fogadnak, ezért nem hisznek Franciaországban sem. A kormányfő viszont kész „a derűlátás zászlaját” is magasba emelni.

A jobboldalon eközben kaján örömmel szemlélik a baloldal vitáját, és számolják az adok-kapokban ejtett sebeket. A polémia ugyanis folytatódott. Nemcsak más baloldali megmondóemberek szálltak ringbe egyik vagy másik fél álláspontját erősítendő, hanem Todd maga is egy tévéinterjúban ugyancsak elvetette a sulykot, amikor a kormányfő derűlátását Pétain marsall és az ő nemzeti forradalma optimizmusához hasonlította. „Valls és Hollande a szabadság és egyenlőség szót üvöltik, miközben olyan gazdaságpolitikát folytatnak, aminek következtében kialakul a teljes egyenlőtlenség. […] Ők a rossz Franciaország követői, ők az igazi csalók” – jelentette ki Todd. A vita minden bizonynyal itt nem fejeződik be.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »