Raszlavica egy közel 3000 lakosú település félúton Bártfa és Eperjes között, az egykori Sáros vármegyében. Mai lakói között már aligha találnánk magyarokat, de régebben, az 1800-as években nem volt ritka a magyar szó errefelé sem, főleg a nemesi kúriákban és kastélyokban.
A Sáros megyei Bánó család közismert volt nemcsak a környéken, hanem a távolabbi vidékeken is. Gyakran fordultak meg előkelő vendégek a raszlavicai házukban. Feljegyezték, és erről Vay Sarolta grófnő (Vay Sándor álnéven) egy megható történetet is közreadott A régi világból című könyvében, hogy még I. Sándor (1779–1825) orosz cár is megszállt egy alkalommal Bánó András kúriájában. Hogy ez pontosan mikor lehetett, azt nem tudni. Vay szerint 1814 vége felé, a Napóleont legyőző hatalmak bécsi kongresszusát követően, más források egy későbbi időpontot említenek és egy bártfafürdői gyógykezeléssel hozzák összefüggésbe. Mindenesetre a cár szívélyes fogadtatásra talált a Bánó kúrián és ez igen meghatotta. De még inkább lenyűgözte őt a ház úrnője, a szépséges Bánó Andrásné, aki szellemes társalgónak bizonyult. Másnap, a reggelit követő búcsú alkalmával – Vay Sarolta szerint – „a cár kék bársonytokban remek gyémántdiadémot nyújtott át a háziasszonynak csekély viszonzásul a Raszlavicán élvezett szíves vendégszeretetért.” Mindezt egy ígérettel is megtoldotta: ha bármiben szolgálatára lehet a háziasszonynak, I. Sándor nem feledkezik meg „Raszlavica tündéréről”.
Sándor cárról azért el kell mondani, hogy egyébként is nagy hódolója volt a szebbik nemnek, több szeretőjétől legalább 9 gyermeke volt, feleségét viszont nem szerette, noha a cárnéról készült festmény alapján ítélve valóban csinos nő lehetett.
De folytassuk a történetet Raszlavicán, ahol másfél évvel a cári látogatás után tragikus esemény történt: Bánó Andrást a borospincéjében holtan találták és az is rögtön kiderült, hogy nem a mustgáz végzett vele, hanem valaki meggyilkolta. Ennek ellenére a hatóságok kezdetben nem foglalkoztak az esettel, Bánó Andrást nagy részvét mellett örök nyugalomra helyezték a családi kriptában. De néhány hét elteltével különböző mendemondák kaptak lábra arról, hogy a nemesurat valószínűleg a felesége tette el láb alól. A szóbeszéd alapján az eperjesi nemesi tábla is vizsgálatot indított az ügyben és a Bánó birtok ispánjának terhelő tanúvallomása alapján bíróság elé állították az asszonyt és halálra ítélték. Bánóné minden fórumon igyekezett bizonyítani az ártatlanságát, de hiába, sehol nem hittek neki. Végső elkeseredésében levelet küldött I. Sándor cárnak, arra kérve őt, hogy járjon közbe az érdekében a bécsi udvarnál.
Vay Sarolta szerint az orosz uralkodó betartotta az ígéretét és levélben kérte meg Ferenc császárt, hogy kegyelmezzenek meg a szerinte ártatlanul elítélt nőnek. Nem sokkal ezután valóban leirat érkezett Eperjesre a bécsi kancelláriától és ennek nyomán megszüntették az eljárást, sőt a periratokat is megsemmisítették.
Az özvegy később férjhez ment Hedry Józsefhez, akitől gyermekei is születtek. Egy bártfai képkereskedő mesélt neki aztán arról az emberről, aki a halálos ágyán bevallotta, hogy ő fojtotta meg Bánó Andrást, majd a gyilkosságot a feleségére fogta. Még arról is beszélt, hogy a muszka cár közbenjárására nem végezték ki az asszonyt. Az illető, mint kiderült, az úrnőjét hamisan bevádoló ispán volt. Vay Sarolta a gyémántdiadémról megjegyezte, hogy egykori tulajdonosának valamelyik utóda szorult helyzetében zálogba adta a drágakövekkel ékesített koronarészét és azóta nem tudni, hol lehet.
Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2021/42-es számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
