A II. világháború vérzivataros éveiben a magyar filmesek vidám vagy kalandos mozgóképek egész sorát forgatták, nyilván azzal a szándékkal is, hogy legalább néhány órára felderítsék az aggódó embereket, vagy eltereljék a figyelmüket a háború okozta borzalmakról. A „kedélyjavító” alkotások egyike volt az 1943-ban készült Ördöglovas, amelynek „címszereplője” a 25 éves Benkő Gyula volt. Fiatal kora ellenére akkor már vagy 15 film volt mögötte, de a kalandos életű Sándor Móric gróf szerepében vált igazán ismertté és talán egy kicsit sztárszínésszé is.
A film egy valóban élt különc magyar arisztokrata élettörténetéből merített, és bár kalandfilmként szerepel a lexikonokban, Sándor Móric igazi kalandjai sokkal izgalmasabbak voltak. Családjának utolsó férfisarjaként 1805. május 23-án Budán látta meg a napvilágot. Már apjának is voltak furcsa szokásai. Hogy ne kelljen „feleslegesen” az utcára kimennie, kedvenc közeli színházába (ahová naponta ellátogatott), a palotáját és a teátrum épületét összekötő zárt folyosón járt. A szokatlan tulajdonságok, úgy tűnik, Móric fiánál is megjelentek.
Szinte ösztönösen beleszeretett a lovakba és a lovaglásba, és életében először úgy pattant fel egy ló hátára, hogy előtte senki sem mutatta meg neki, mit kell csinálni, és hogyan kell a lóval bánni.
Feljegyezték, hogy bár vézna testalkatú, de szívós fiatal férfi volt, akinek az esze is jól vágott. Különösen a nyelvek iránt volt érzéke, de tűrhetően zongorázott és citerázott, sőt időnként dalokat is komponált. Első lovasbravúrját 17 évesen mutatta be. Egy akadályon úgy jutott túl, hogy lovával három befogott ló fölött átugrott és könnyedén földet ért. A következő években egyre merészebb ugrásokkal és bravúrokkal lepte meg az ámuló úri közönséget, sőt a pozsonyi diétára ellátogató királyi párt szinte vérfagyasztó mutatványokkal kápráztatta el. Egyébként józanul élt, nem ivott, nem kártyázott, nem bolondult a fehérnép után, és előkelő feleséget is szerzett magának: a nagyhatalmú Metternich herceg Leontine lányát vezette oltár elé. De ha lovon ült, akkor bármilyen meghökkentő dologra vállalkozott.
Rendszerint a budai vár lépcsőin is lóval közlekedett, sőt lóháton látogatóba is ment – egyenesen a szobába.
A lovak szerelmeseként nyilván nem hagyhatta ki, hogy felkeresse a lóversenyek hazáját, Angliát. Ott azzal képesztette el az angolokat, hogy addig egy betörhetetlennek tartott lovat ült meg, sőt versenyt is nyert vele. Akkor már mindenütt csak „Ördöglovasként” emlegették, és ez a név máig megmaradt. Mondják, hogy egy szerencsétlen baleset következtében kissé „meghibbant”. Ezt követően még vakmerőbb lovaglásokat mutatott be, olykor szándékosan bajt is okozott magának, aminek következtében gyakran szenvedett csonttörést és az ízületei roncsolódtak, az ínszalagjai is meglazultak.
Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején Bécsben élt, és talán apósa bukása volt az a pillanat, amikor elborult az elméje.
Néhány évet egy bécsi elmegyógyintézetben töltött. Aztán mintha helyre állt volna a szellemi frissessége, visszatért a társaságba, de az idejét ekkor jobbára a vadászatok töltötték ki. A lovaglás már nem kísértette meg, inkább azokat a rajzokat nézegette (volt belőlük vagy háromszáz), amelyeket egy állatfestő – Johann Gottlieb Prestel – Sándor gróf lovaglásairól készített. Ezekből és az akkor újdonságnak számító fotográfiákból egy album is megjelent. Idős korára ismét úrrá lett rajta az elmebetegség és a bécsi szanatóriumba vitték, ahol 1878. február 23-án elhunyt. Házasságából csak egy lánygyermeke volt, így vele a Sándor család arisztokrata ága kihalt.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
