„Lépésről lépésre újra szőjük a nemzet szövetét”

„Lépésről lépésre újra szőjük a nemzet szövetét”

A temesvári Közéleti Kávéház találkozósorozat februári vendége Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár volt. A temesvári Magyar Házban szép számú résztvevő jelenlétében megtartott találkozót Szilágyi Péter vetített képekkel illusztrált előadása vezette be, Nemzetpolitikai eredmények 2010–2026 címmel, majd az államtitkárral Tamás Péter tiszteletbeli temesvári konzul és Bodó Barna egyetemi tanár beszélgetett.

Dr. Szilágyi Péter előadását egy 2004-es óriásplakát felidézésével indította, amellyel az MSZP a külhoni magyarok honosítása ellen kampányolt a december 5-ei népszavazás alkalmából (A felelős döntés: 2xNEM). „A Demokratikus Koalíció a napokban 2004. december 5-höz hasonlóan óriásplakát-kampányt indított a határon túliak szavazati jogának elvételéről” – mondta Szilágyi Péter, aki szerint a magyarság megosztására irányuló újabb törekvés, a külhoni magyarok elleni hergelés ezúttal nem lesz sikeres, ma nincs első- és másodrendű magyar állampolgár, a nemzet jövőjébe mindenkinek joga van beleszólni.

„Tizenhat évvel ezelőtt innen indultunk: a külhoni magyaroknak az anyaországba vetett hite megrendült, a Magyar Állandó Értekezletet 2004 után nem hívták össze, a nemzetpolitikai intézményrendszer teljesen leépült. Mi 2010-ben a külhoni magyarok kedvezményes honosításával indítottunk, majd a külhoni magyar intézményrendszer kiépítésével és megerősítésével folytattuk, ma 165 intézményt és szervezetet részesítünk évi támogatásban. Ha 2010 előtt évi 9 milliárd forint támogatásban részesültek a külhoni magyarok, az elmúlt 16 évben a támogatások összege meghaladta az évi 100 milliárd forintot. Az oktatásban évente 225-230 ezer külhoni gyerek és fiatal részesül bruttó 100 000 forint támogatásban, a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési program keretében mintegy 900 beruházás valósult meg, ebből Erdélyben 90 új óvoda, bölcsőde jött létre, és 390 intézmény újult meg. A Sapientia Egyetemet a magyar kormány működteti, de összesen négy felsőoktatási intézmény és kollégium működtetéséhez járul hozzá (köztük van a temesvári Bolyai János Szakkollégium is). Erdélyben több mint 6600 olyan projektet támogattunk, amely kulturális intézmény vagy civil szervezet programját, működését vagy beruházásait támogatta. 2010 óta 953 templom vagy gyülekezeti terem újult meg Erdélyben a magyar kormány támogatásával, további 90 erdélyi sportszervezetet és intézményt is támogatásban részesítettünk. A Gazdaságfejlesztési Program keretében 7200 beruházás valósult meg Erdélyben és a Mentorprogramban közel 600 vállalkozó vett részt” – mondta Szilágyi Péter.

Hírdetés

Az elmúlt 16 év a támogatások elosztása szempontjából „aranykor volt”, aki egy épkézláb témára, programra szeretett volna támogatást kérni és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez beérkezett kérelem minőségileg jó volt, az valamilyen formában meg is kapta a támogatást. „Ezért mi soha semmit nem kértünk – mondta Szilágyi Péter –, tőlünk nem hangzott el soha ilyen mondat, hogy azt kérjük: szavazzanak ránk. A kormányzat 2010-ben eltökélte magát, hogy a nemzetet újra egyesíti, pótolja az 1920 óta eltelt több mint 100 év kiesést, és lassan-lassan, lépésről lépésre újra szövi a nemzet szövetét”.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy valójában hány képviselőt vihetnek be szavazataikkal a külhoni magyarok a magyar parlamentbe, Szilágyi Péter elmondta: ez elsősorban a választási részvételtől függ, attól, hány szavazat kell egy-egy képviselő bejuttatásához. A legutóbbi választások alkalmából a levélszavazatok kb. 1,5-2 képviselői mandátumot jelentettek. „A külhoni magyarok nem saját akaratukból kerültek az országon kívülre, a fejük fölött húzták meg a határokat. A nagyszülők, dédszülők harcoltak a magyar királyságért az első világháborúban vagy a magyar szabadságért 1848–49-ben, ők megtették a kötelességüket a magyar nemzetért, az utódaik mind a magyar nemzet részei” – fogalmazott Szilágyi Péter.

Végül a helyi magyarság jelenlegi helyzetére vonatkozó kérdésre válaszolt Szilágyi Péter: szerinte az elmúlt 16 évben a temesvári magyarság az infrastruktúra szempontjából nagyon jó helyzetbe került, sok intézmény épült és fejlődött, vagy került magyar kézbe, ezzel élni kell, sok közösség örülne, ha ilyen lehetőségei lennének. „Akkor vagyunk sikeresek, ha ezeket az intézményeket meg tudjuk tölteni élettel, programokkal” – hangsúlyozta Szilágyi Péter.

Források: Nyugati Jelen

The post „Lépésről lépésre újra szőjük a nemzet szövetét” appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »