Leomlott Puerto Rico híres tengeri “sziklaablaka” az erős földrengésben

Leomlott Puerto Rico híres tengeri “sziklaablaka” az erős földrengésben

Leomlott a hétfői erős földrengésben Puerto Rico híres tengeri “sziklaablaka”, a Punta Ventana.

5,8-as erősségű földmozgás a karibi sziget déli partjainál pusztított helyi idő szerint hétfő hajnalban, áramkimaradást okozott, az épületekben súlyos károk keletkeztek. Szökőár miatt nem adtak ki riasztást – írta a BBC hírportálja kedden.

A földrengés után a közösségi hálóra feltöltött képeken a megrongált házak mellett látható az is, hogy mi maradt a Punta Ventana nevű turistalátványosságból.

A tengerbe nyúló, természetes ablakot formáló sziklaképződmény Guayanilla város közelében állt.

Hírdetés

A városi önkormányzat sajtósa, Glidden López Facebook-bejegyzésében írta:

“A Ventana összeomlott. Mindannyian őrizzük emlékezetünkben”.

Egy korábbi bejegyzésében arról tudósított, hogy a Ventanát az elmúlt napok kisebb rengései már megrongálták.

Az Egyesült Államok társult államát, a 3,2 millió lakosú Puerto Ricót december 28. óta egy sor földmozgás rázta meg, a legerősebb a hétfői volt az amerikai Földtani Intézet (U.S. Geological Survey) szerint.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »