Leó pápa vasárnap délben: Szabadítsuk meg szívünket az önzéstől, az anyagiasságtól és az erőszaktól

Leó pápa vasárnap délben: Szabadítsuk meg szívünket az önzéstől, az anyagiasságtól és az erőszaktól

A Szentatya március 22-én, nagyböjt ötödik vasárnapján a vatikáni Apostoli Palotában lévő dolgozószobájának ablakából imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren összegyűlt hívőkkel és zarándokokkal.

Beszédében a napi evangéliumból kiindulva arra emlékeztetett, hogy Jézus „Jöjj ki” felszólítása nekünk is szól: arra hív, hogy megszabadítsuk szívünket az életünket beszűkítő rossz szokásoktól, korlátozottságoktól és gondolkodásmódoktól.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai napon, nagyböjt ötödik vasárnapján a liturgiában a Lázár feltámasztásáról szóló evangélium hangzik el (vö. Jn 11,1–45).

A nagyböjti úton Lázár feltámasztása olyan jel, amely Krisztus halál feletti győzelméről és az örök élet ajándékáról beszél, melyet a keresztségben kapunk (vö. A Katolikus Egyház katekizmusa, 1265). Jézus ma nekünk is ezt mondja, miként Mártának, Lázár testvérének: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, nem hal meg örökre” (Jn 11,25–26).

A liturgia így arra hív, hogy ebben a fényben éljük újra – a már közelgő nagyhéten – az Úr kínszenvedésének eseményeit: a jeruzsálemi bevonulást, az utolsó vacsorát, a pert, a keresztre feszítést és az eltemetést, hogy megragadjuk azok legmélyebb értelmét, és megnyíljunk a kegyelem ajándéka előtt, amelyet magukban hordoznak.

Ezek az események ugyanis a halált legyőző és a keresztség kegyelme által bennünk élő feltámadt Krisztusban nyerik el beteljesedésüket üdvösségünkre és életünk teljességére.

Az ő kegyelme megvilágítja ezt a világot, amely látszólag állandóan újdonságot és változást keres, még azon az áron is, hogy fontos dolgokat – időt, energiát, értékeket, kapcsolatokat – feláldozzon, mintha a hírnév, az anyagi javak, a szórakozás vagy a felszínes kapcsolatok betölthetnék a szívünket, vagy halhatatlanná tehetnének bennünket.

Ez annak a végtelen utáni vágyakozásnak a jele, amelyet mindannyian magunkban hordozunk, de amelyre nem adható válasz mulandó dolgokkal.

Hírdetés

(vö. Szent Ágoston: Vallomások, I, 1.1).

Lázár feltámasztásának elbeszélése tehát arra hív bennünket, hogy meghalljuk ezt a mély szükségletet, és a Szentlélek erejével megszabadítsuk szívünket azoktól a szokásoktól, korlátozottságoktól és gondolkodásmódoktól, amelyek – mint súlyos kövek – bezárnak bennünket az önzés, az anyagiasság, az erőszak, a felszínesség sírjába. Ezeken a helyeken nincs élet, hanem csak eltévelyedés, elégedetlenség és magány.

akik képesek remélni és szeretni az ő végtelen szeretetének mintájára, számítás nélkül és mérték nélkül.

Szűz Mária segítsen bennünket, hogy így éljük meg ezeket a szent napokat: az ő hitével, az ő bizalmával, az ő hűségével, hogy mi is nap mint nap csodásan megtapasztaljuk a találkozást feltámadt Fiával!

A Szentatya szavai az Úrangyala imádság elmondása után:

Kedves testvéreim!

Továbbra is megrendülten figyelem a Közel-Kelet, valamint a világ más, háború és erőszak sújtotta térségeinek helyzetét. Nem maradhatunk némák ilyen sok ember szenvedése láttán, akik e konfliktusok ártatlan áldozatai. Ami őket megsebzi, az az egész emberiséget is megsebzi. A háborúk által okozott halál és fájdalom botrány az egész emberi család számára, és Istenhez hatoló kiáltás!

Ma Rómában rendezik meg a maratoni futóversenyt, amelyen számtalan sportoló vesz részt a világ minden tájáról. Ez a remény jele! Adja Isten, hogy a sport a béke, a társadalmi inklúzió és a lelkiség útjait nyissa meg!

Szívből köszöntelek benneteket, rómaiak és különféle országokból érkezett zarándokok. Külön is köszöntöm azokat, akik a spanyolországi córdobai egyházmegyéből érkeztek. Örömmel üdvözlöm Belluno, Pordenone és Crotone híveit, valamint a római Santa Maria delle Grazie-plébániáról érkezett hívőket. Köszöntöm a bresciai egyházmegye Nave településének fiataljait, a firenzei egyházmegye bérmálkozóinak csoportját és a Szállodaigazgatók Egyesületének képviselőit.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »