Október 5-én az évközi idő 27. vasárnapján a Szentatya annak a szentmisének a végén imádkozta el a szokásos Úrangyalát, amelyet a misszionáriusok és a migránsok jubileuma alkalmából mutatott be a Szent Péter téren. Emlékeztetett, hogy mindenkinek misszionáriusnak kell lennie, és kérte, hogy októberben még buzgóbban imádkozzunk a békéért.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.
Kedves testvéreim!
Mielőtt együtt elimádkoznánk az Úrangyalát, szeretnélek üdvözölni benneteket, és szeretnék köszönetet mondani mindannyiatoknak, akik részt vettetek ezen a misszionáriusoknak és migránsoknak szentelt jubileumi szentmisén. Derék misszionáriusok vagytok, hiszen az eső ellenére is eljöttetek! Köszönöm! Az egész Egyház misszionárius, az egész Egyház Isten országa felé zarándokló nagy nép. Ma misszionárius és migráns testvéreink emlékeztetnek bennünket erre. De senkit sem szabad útnak indulásra kényszeríteni, senkit sem szabad kizsákmányolni vagy bántalmazni azért, mert szükséget szenved vagy idegen! Első helyen – mindig – az emberi méltóság áll!
Köszöntök valamennyi jelenlévő zarándokot, és külön is köszöntöm a páviai egyházmegye híveit, akiket a püspökük kísér; valamint a híveket, köztük a betlehemi fiatalokat, akik a Kinyilatkoztatás Szűzanyjának szobrát hozták el.
Kedden, szeptember 30-án este erős földrengés rázta meg a Fülöp-szigetek középső részét, különösen Cebu tartományt és a szomszédos tartományokat. Lélekben közel vagyok a kedves Fülöp-szigeteki néphez, és különösen imádkozom azokért, akiket a földrengés következményei a leginkább sújtanak.
Maradjunk egységben szolidárisak, Istenbe vetett bizalommal, és minden veszélyben kérjük Isten anyjának közbenjárását!
Aggodalmamat fejezem ki a világban feléledő antiszemita gyűlölet miatt, amint azt sajnálatos módon a napokban Manchesterben elkövetett terrortámadás is megmutatta.
Továbbra is mély fájdalommal tölt el a palesztin nép mérhetetlen szenvedése Gázában. Az elmúlt órákban, a Közel-Kelet drámai helyzetében, jelentős előrelépések történtek a béketárgyalások során. Kívánom, hogy mielőbb meghozzák a várt eredményeket. Kérek valamennyi felelős döntéshozót, hogy ezen az úton haladjanak tovább, szüntessék be a fegyveres harcokat és engedjék szabadon a túszokat. Egyúttal arra buzdítok mindenkit, hogy maradjunk egységben az imádságban, hogy a folyamatban lévő erőfeszítések véget vethessenek a háborúnak, és elvezessenek az igazságos és tartós békéhez.
Lélekben kapcsolódunk mindazokhoz, akik összegyűltek a Pompei kegyhelyén, hogy imádkozzanak a „Rózsafüzér Szűzanyjához intézett könyörgés” hagyományos ünnepén.
Ebben a hónapban, októberben, Máriával együtt a Megváltó Krisztus misztériumait szemlélve, még buzgóbban imádkozzunk a békéért, és imánk váljon a háború sújtotta népekkel való konkrét szolidaritássá!
Köszönetet mondok mindazoknak a gyermeknek, akik szerte a világon erre a szándékra imádkozzák a rózsafüzért. Szívből köszönöm!
Az Úr angyala…
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


