Január 7-én és 8-án tartották a Vatikánban a bíborosi kollégium rendkívüli konzisztóriumát, melyen részt vett Német László SVD bíboros, belgrádi metropolita érsek is. Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar adása főszerkesztője készített vele interjút január 9-én, pénteken. Az alábbiakban a beszélgetés szerkesztett leiratát olvashatják.
– A konzisztórium másnapján kérdezem stúdiónk vendégét, Német László bíborost, belgrádi metropolita érseket. Bíboros úr, mi volt ebben a mostani bíborosi együttlétben a rendkívüli, ha már egyszer a hivatalos neve „rendkívüli konzisztórium”?
– Egy kicsit csalóka ez a név. „Rendkívüli”, mert valójában ez kellene, hogy a „rendes” legyen, a rendkívüli pedig az, amikor a Szentatya új bíborosokat kreál. Most pedig úgy van, hogy a „rendes” konzisztórium alatt kreálja, „üti bíborossá” – lovag módra – a jelölteket, ez pedig egy rendkívüli, mert azért hívták egybe, hogy a Szentatyával bizonyos kérdésekről tárgyaljunk, amelyek az egész Egyházat érintik.
Különösen Ferenc pápa óta világos, hogy a bíborosi testület hihetetlenül univerzális, tehát az egész világon jelen van; talán először van az Egyház történelmében először is, hogy ilyen sok bíboros van, másodszor pedig, hogy ennyire lefedik az egész Katolikus Egyházat. Tehát minden kontinensről, majdnem minden országból van bíboros, ahol a Katolikus Egyház jelen van.
– Leó pápa azt kérte már a konzisztóriumot egybehívó levelében, hogy „támogassák őt és segítsék a tanácsaikkal”. De hogyan tudnak a bíborosok másfél nap alatt a pápának tanácsot adni? Illetve miben áll a Szentatya szerepe a konzisztórium során?
– Kezdeném a Szentatya szerepével. A Szentatya az, aki összehívhat egy konzisztóriumot, tehát ez abszolút tőle függ, szabad akarata van ebben, az egyházjogban nincs olyan rendelet, hogy kellene vagy muszáj volna konzisztóriumot egybehívnia a pápának, hogy tárgyaljon a bíborosokkal. Megvan, hogy miért kell: a szentté avatások és más fontos kérdésekben nyilván ki kell kérnie a bíborosok véleményét. De egy ilyen találkozó, ez a „rendkívüli”, nincs előírva, hogy lennie kell – ezért is hívják rendkívülinek.
Érdekes volt, jól volt megszervezve, hogy azok a bíborosok, akik nem a Kúriában dolgoznak, de még pápaválasztók – az egyházmegyés bíborosok –, ők külön voltak; külön kilenc csoportba voltunk beosztva, én is egy ilyenben a voltam. De a kuriális bíborosok, és akik már nem rendelkeznek szavazati joggal, a nyolcvan év felettiek, azok szintén egy csoportba lettek téve, akiket alcsoportokba soroltak, tehát ez volt a beosztásnak a két nagy része: a választó, egyházmegyés bíborosok és a kuriális, illetve a már nem választó bíborosok. Ugyanis más a benyomása, a véleménye egy bíborosnak, aki a pasztorális, lelkipásztori munkában dolgozik, mint aki nyugdíjas, és megint más akkan, aki a Kúriában dolgozik, más szerepkörben. A Szentatya a jelenlétével arra mutatott rá, hogy tényleg érdekli a dolog, ő nyitotta meg és ő zárta be a találkozót, és közben velünk volt, beszélgethettünk vele, üdvözölhettünk, tehát szabadon hozzáférhettünk. És még egy gyönyörű szentmisén is részt vettünk, amit ő vezetett a Szent Péter-bazilikában, ami kora reggel csak nekünk volt kinyitva. Ez fantasztikus élmény volt, mert olyan csend egyénként soha sincs a bazilikában, hiszen a szentmisén csak mi vettünk részt, így nem hallottuk az örökös zajt, mint amikor zarándokként megy be az ember több ezer zarándokkal együtt. Így az egész nagyon szép volt.
Természetesen azt, amit megtárgyaltunk és megosztottunk egymással, azt írásban is átadják a Szentatya titkárságának; majd mérlegelni fogja, hogy mit tud ebből használni. Ami biztos, hogy
A legtöbb bíboros a szinodalitást választotta mint legfontosabb témát, ami szerintem természetes, hogyha tudjuk, hogy
Ez más, mint egy püspöki szinódus, más, mint egy zsinat, mert egy harmadik formája a találkozónak és a tanácskozásnak; még nincsenek igazán jogi keretei, azokon dolgoznak az arra hivatott emberek. Reméljük, hogy ezt a munkát két éven belül el tudják végezni, hogy amikor elkezdödik a találkozó 2028 októberében, addigra meglegyenek a jogi alapjai a tanácskozásnak, amely még nagyobb értéket ad ennek a formának, a pápával való találkozónak.
– Ez bíborosi vagy bővített püspöki tanácskozás lesz…?
– Ez olyan dolog, amit megvallom őszintén, most még senki sem tud, lehet, hogy még a Szentatya sem, mert ilyen még nem volt. Volt egy egyházi gyűlés 2021-ben Dél-Amerikában, Mexikóban, és volt egy másik egyházi gyűlés Ausztráliában, de mind a kettő másképpen nézett ki. Például a Mexikóban tartott találkozón 900 résztvevő volt, nem mindenki fizikai jelenléttel, de a nagy többség ott volt, egyharmaduk pap, szerzetes és püspök, kétharmaduk pedig világi. Hogy most ezt akarjuk-e, vagy nem akarjuk, az egy másik kérdés, de ez mégis más, mint egy püspöki szinódus, és más, mint a bíborosi kollégium, ahol csak bíborosok vannak. Ez mindenképpen arra utal, hogy Isten népének nagyobb jelenléte lesz minden szegmensből, erre megy ki a dolog. Meglátjuk, hogy Leó pápa hogyan fogja ezt látni, mindenesetre ez volt Ferenc pápa gondolata. A mostani pápa ezt aláírta, támogatja, de a konkrét megvalósításán még dolgoznak.
– A 2028-as dátum kötődik valamihez?
– Nem, egyszerűen csak három év, 2024-ben fejeztük be a szinódust, 2025 elején lett a levél kiadva, hogy nézzük meg 2028-ban, és próbáljuk kiértékelni, hogy a 2023–24-ben tartott rendes püspöki szinódus záródokumentuma milyen eredményeket hozott a helyi egyházakban.
– Végül egy személyes kérdés: a fiatalabb és idősebb bíborosok között van-e lehetőség barátságra és személyes találkozásra?
– Természetesen van, csak kissé behatárolja, hogy kiket ismer az ember korábbról. Ez a kör bővül: először is kikkel tanult és dolgozott együtt korábban, ilyen értelemben van egy kisebb magva a bíboros ismerősöknek és barátoknak. De a találkozók itt, Rómában, mint például a konklávé előtti általános ülések, hihetetlen sokat segítettek, hogy az ember nagyon sok bíborost megismerjen, és ez egyébként úgy van, mint mindenütt máshol: van, aki megtetszik az első pillantásra, másik kevésbé… A 245 bíborosból úgy 180 körül van, akit személy szerint, névre és arca ismerek.
– Bíboros úr, köszönöm a beszélgetést.
Forrás: Vatikáni Rádió
Fotó (archív): Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


